2p

Módosítanák a törvény, hogy egyszerűbb legyen az állam dolga.

A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda előterjesztésére parlamenti felhatalmazással törvényesítené, hogy lényegében minden fontosabb beruházásnál, közigazgatási hatósági ügynél mellőzhető az érintettek személyes meghallgatása - írja a hvg.hu. Tehát

papíron a kötelezően előírt közmeghallgatás intézményét nem törölnék el, de teljesen kiüresítenék.

A 45 oldalas, az „állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő törvénytervezet” címmel a kormány honlapjára felkerült törvényjavaslat célja az indokolás szerint „jelentősen csökkenteni az állampolgárok, vállalkozások adminisztratív terheit”.

Végül is egyszerűsítésként is felfogható, hogy „a közmeghallgatás az érintettek személyes megjelenése nélkül, honlapon való közzététel útján is megtartható”. A közzétételkor jelezni kell viszont az észrevételek, kérdések feltevésének módját és az ezek feltételére nyitva álló határidőt.

A módosítással a kormány törvényesítené a civil közéleti fellépés megnehezítését. A javaslat változatlan formában történő elfogadása esetén a jövőben minden út, gyorsforgalmi út és autópálya, atomerőmű és atomhulladék-tároló, víztározó létesítésénél, és minden akkugyárat vagy katódgyárat érintő építésfelügyeleti és építésügyi hatósági ügyben mellőzhető a közmeghallgatásnál az érintettek személyes megjelenése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!