3p

A betétesek kártalanítására hivatott alap négy bank - Erste, MKB, OTP, Takarékbank - által 2015 nyarán közel 108 milliárd forint lejegyzett kötvényeit vásárolja vissza. Az ügylethez muníciót adhat az a mintegy 70 milliárd forint, amit az OBA az Indoteknek eladott több mint 200 milliárdos követeléseiért kap. 

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által 2015-ben – a DRB Bankcsoport mintegy 73 ezer betétesének, akkori szabályok szerinti 20 munkanapon belüli kártalanítása céljából – kibocsátott kötvényt az intézmény a kötvény futamidejének lejárta előtt visszaváltja. Az eredetileg hét évre kibocsátott kötvények idő előtti visszaváltását az OBA kártalanítással érintett hitelintézetek felszámolásából származó megtérülése teszi lehetővé.

Négyéves adósságot tudnak le
Négyéves adósságot tudnak le

A kötvények visszaváltását a korábbi években kártalanításban érintett hitelintézetek felszámolásából származó, az elmúlt időszakban befolyt térülések tették lehetővé, melynek összege nagyobb volt, mint az OBA teljes fennálló külső adóssága.

Mint azt az mfor.hu megírta, az OBA nemrég úgy döntött, hogy a 11 felszámolás alatt lévő céggel szembeni, mintegy 210 milliárd forintra rúgó követeléseit értékesíti. A vevő az MKB Bank rossz követeléseit is megvásárolt Indotek-csoport, amely mintegy 70 milliárdos fizetett a pakettért. Ez nyújthat tehát többségében fedezetet a 107,7 milliárd forint értékű kötvény visszavásárlására, amelyeket az OBA 2015. június 3-án bocsátott ki zártkörűen magyar bankokból - Erste, MKB, OTP, Takarékbank - álló konzorcium részére, 2022-ig tartó, hét éves futamidőre. A kötvénykibocsátásból befolyt összeg a DRB Bankcsoport betéteseinek kártalanítására szolgált, az OBA ezúton refinanszírozta a Magyar Nemzeti Banktól a kártalanításra kapott átmeneti kölcsönt.  

Az OBA a felszámolásokból eredő megtérülését jogszabályi előírás alapján elsősorban a külső adósságainak csökkentésére köteles fordítani. 


 
A kötvények vonatkozásában az OBA évente egy alkalommal élhet vételi jogával és a forgalomban lévő kötvényállományt részben vagy egészben visszaválthatja. Az OBA 2019. május 14-i dátummal értesítette a kötvénytulajdonosokat, hogy gyakorolni kívánja vételi jogát 2019. június 3-án, mint Visszaváltási Napon, a teljes forgalomban lévő állományra vonatkozóan. A vételár kötvényenként 21 428 576 forint, a visszaváltásra kerülő valamennyi, azaz 690 darab kötvényre összesen 14 785 717 440 forint. 

Az OBA a felszámolási/végelszámolási eljárásokban a kártalanított betétesek helyébe lép, és fennálló követelése térüléseként részesül a felszámolás/végelszámolás alatt álló hitelintézet vagyonának felosztásából. 


 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!