3p

Megmenekülhet az állandó végrehajtásoktól egy kis vasútépítő cég, ugyanis felvásárolta a Mészáros-birodalom.

Még egy vasútépítő céggel gyarapodott Mészáros Lőrinc birodalma, pedig a felcsúti milliárdos érdekeltségében már eddig is voltak erre specializálódott társaságok. Csak a példa kedvéért említhetjük az R-Kord Kft.-t, a V-Híd Zrt.-t vagy a Budapest-Belgrád vasútvonal projektjére létrehozott RM International Kft.-t. Nyilvános adatbázisok szerint a Békés megyei Vésztőn letelepedett Ker-Közép Kivitelező és Kereskedelmi Kft. csatlakozott még tavaly december 4-én a sikeres cégbirodalomhoz, amelyről a napokban nyilatkozta Mészáros Lőrinc, hogy

nem törvényszerű a milliárdossá válás, de érdemes sokat dolgozni, mert csak azzal tud előrejutni az ember.

A vésztői vasútépítő társaságnak konkrétan a Vágányprofil Kft. lett a tulajdonosa, ez a cég a V-Híd Vagyonkezelő Kft.-én keresztül csatlakozik a sokat dolgozó felcsúti vállalkozóhoz. Saját bemutatkozása szerint a 2010-ben alakult Ker-Közép a kivitelezési munkák megvalósításához mintegy 50 főből álló alkalmazotti létszámmal és széleskörű technikai háttérrel rendelkezik. Hogy mi tetszett meg éppen ebben a cégben Mészáros Lőrincnek, azt nem lehet tudni, mert referenciái és pénzügyi mutatói alapján túl nagy eredményeket nem tud felmutatni a társaság.

Minden sín Mészáros Lőrinchez fut be
Minden sín Mészáros Lőrinchez fut be
Fotó: Fotó: Depositphotos

Hozzájuk köthető:

  • Szeged 2-es villamos füvesvágány építése,
  • Szeged 3-as villamosvonal átépítése,
  • Budapest 18-as villamos átépítése,
  • Szekszárd-Decs vágányépítés,
  • Kalocsa-Foktő iparvágány átépítése,
  • Debrecen „Zsuzsi” erdei kisvasút bontási és építési munkái.

Mindez anyagilag sem akart valamiért megtérülni az eddigi tulajdonos Détár Tibornak. Az elmúlt években számos végrehajtás volt a cég ellen, a korábbi minimális nyereség pedig 2022-ben csúnya veszteségbe fordult. A bevételük nagyot zuhant, mindössze 40,7 millió forint volt 2022-ben, aminek 103 millió forintos mínusz lett a vége, miközben a saját tőkéből csak 21 millió forint maradt 144 millió forintos kötelezettség mellett. Így épp jókor érkezett Mészáros Lőrinc és csapata, hogy átvegye az irányítást.

Így már aligha lesznek filléres gondok. Az új tulajdonos Vágányprofil Kft.-ről a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó társunk, a Privátbankár.hu írta még meg 2021-ben, hogy 40 százalékát szerezte meg a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő V-Híd Vagyonkezelő Zrt. A cégbíróságra benyújtott papírok szerint a V-Híd két magánszemély, Koltai Gabriella és Tarsoly Lajos mellé szállt be. A Vágányprofil Kft. joggal nevezhető sikeres társaságnak, hiszen míg 2015-ben még csak 68 millió forint árbevételből csináltak 11,5 millió tiszta profitot, addig 2019-ben már 1,4 milliárdos árbevételt értek el, amiből a végén 109 millió forint tiszta nyereség maradt.

A folyamatos növekedésen nincs is nagyot mit csodálkozni: 2019-től kezdődően éves keretszerződéssel is rendelkeztek a V-Híd Zrt.-vel, mely a cég főbb megbízói közé tartozik. Mostanra pedig eljutottak oda, hogy 4,4 milliárd forintra hízott a bevétel, amiből 600 milliós forintos profitot tudtak összerakni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!