Az egykori újságíró, ma a vendéglátásban dolgozó Tünde és közvetlen családja szerencsére jól vannak, de, mint írja, a helyzet sajnos nem javul, sőt. Még ha van is egy szerényen csökkenő tendencia, ami napra pontosan a karantén bevezetese után két héttel kezdődött, abszolút értelemben még mindig rengeteg új eset van, és rohamosan növekszik mind az elhalálozások, mind az intenziv osztályon kezeltek száma.
Szerda esti hír, hogy az olasz polgárvédelmi hatóság (amely minden vészhelyzet koordinálásáért felelős) vezetője, aki személyesen tett minden nap helyzetjelentést a válság kezdete óta, pozitív lett és azonnal karanténba vonult. Sok politikus, rengeteg orvos és ápoló megfertőződött, s azon kevesek, akik még dolgoznak, nagyot kockáztatnak.
"Én néhány nappal ezelőttig, tehát a járvány teljes első hónapjában, annak ellenére. hogy a gócpont kellős közepén élek, nem ismertem személyesen senkit, aki biztosan fertőzött lett volna, most viszont több ismerősömről vagy idős családtagjaikról is tudom a fertőzöttséget. Szintén két barátnőm édesapja a napokban elhunyt, mindketten otthon, tüdőgyulladásban, 87 és 90 évesek voltak"
Be sem vitték őket a kórházba és nem tesztelték őket. Az elhunytak túlnyomó többsége idős, több, már előzően meglévő betegségben szenvedő ember, de sajnos az utóbbi napok hírei szerint egyre több, a harmincas éveiben járó fiatal kerül kórházba. Ritkán kerülnek intenzív osztályra, elhunytakról sincs még hír ebből a korosztályból, de a fertőzést csúnyán elkapják.
"Tehát a helyzet sajnos drámai és még nem látjuk a végét. Úgy kezdtünk bele ebbe a karanténbe, hogy pár hét alatt túlesünk rajta, és bár sebzetten, foltozottan, bicegve, de majd indulunk újra. Most, több mint egy hónappal az első szigoritások, iskolabezárások és két és fél héttel a teljes karantén után, nem érezzük magunkat előbbre, sőt. Nem látunk ki belőle".
Csak létfontosságú munkahelyekre lehet bejárni, ezen kívül élemiszer- és gyógyszervásárlás miatt engedélyezett a lakhelyet elhagyni. Gyakorlatilag semmi más indokból nem lehet az utcán tartózkodni, a kutyasétáltatás is csak a lakhely 200 méteres körzetére és a lehető legrövidebb időre vonatkozik. Rendőrség, katonaság az utcákon (civil embereket gyakorlatilag nem látni), és ha valakinek nincs engédelye, vagy nem találják azt megfelelőnek, akár 4.000 eurós birságot is szabhatnak ki, és súlyosabb esetben fel is jelenthetik az illetőket, és drónokat is bevetettek ellenőrzés céljából. Az emberek el vannak választva gyerekeiktől, szüleiktől, testvéreiktől. Még ha egy városban, sőt még ha egy utcában élnek is, akkor sem találkoznak.
A hosszantartó bezárás, elzárás, elszigetelődés és eltiltás már érezteti a hatásait, és el nem tudjuk képzelni, milyen testi és lelki állapotban fogunk ebből kikeveredni, de itt nem feltétlenül magamról beszélek.
" Az a lélekjelenlét, pozitiv hozzállás, amit az elején tapasztaltam, ma már nagyon halvanyán van csak jelen. A szomszédokkal még beszélgetunk az erkélyen, de már nincs az az esti 18 órai időpont, amikor együtt énekeltünk, zenéltünk".
Tünde beszámolója szerint a bevásárlás már neki is nagyon stresszes. Mielőtt elindul, megnézi az újonnan alakult website-ot, ahol élőben nyomon követhető, hogy melyik üzlet előtt milyen hosszú sor áll, igy könnyebb megtervezni, hogy mikor és hová menjen. Mielőtt kimenne, kitölti az igazolást (van erre egy nyomtatványuk), megmossa a kezeit, felvesz egy gumikesztyűt, majd egy tiszta, még nem használt maszkot, és onnantól kezdve nem nyúl sem a maszkhoz, sem az arcához. Betesz egy kézfertőtlenítő gélt a zsebébe, egy másik zsebébe a mobiltelefont, és addig nem ér többet hozzá, amíg haza nem ér. A cipője mindig az ajtó előtt a lépcsőházban várja, onnan "nem mehet be” a lakásba már hetek óta. Nem száll liftbe (szintén hetek óta), és úgy megy le a lépcsőn, hogy sem a falhoz, sem a korláthoz nem ér. Annak ellenére, hogy kesztyű van rajta, a lépcsőházi bejárati ajtó kilincsét és az udvari kaput csak úgy fogja meg, hogy még plusz egy zsebkendő van a kezében. Úgy halad az utcákon, hogy messze legyen mindentől: faltól, oszlopoktól, szemetestől, parkoló autóktól. Hogy még véletlenül se érjen semmihez, de még csak ne is súroljon semmit. Úgy viszonyulnak minden más emberi lényhez, mintha ellenségek lennének. Muszáj, de mégis bűnösnek érezzük magunkat, amiért úgy kerüljük az embereket mintha… mintha fertőznének? Pont úgy - számol be a fejében cikázó gondolatokról Tünde.
Tünde lapunknak úgy nyilatkozott, hogy financiálisan a helyzet hatalmas katasztrófa, melyet sem a magánemberek, sem a cégek nem tudnák nagymértékű állami segitség nélkül átvészelni. Akinek nincs tartaléka, az kétségbeesett helyzetben van, per pillanat más embertársai szolidaritására tud támaszkodni. A kormány általi segélyekről már van egy vázlat, de még nincsenek reszletek. Valószínű az alkalmazotti szektortól és a konkrét céges helyzettől függően, az úgynevezett "cassa integrazione" intézménytől fognak juttatást kapni. Ez egy munkanélküli segélyhez hasonló rendszer. Ez általában a fizetesek 60-80 százaléka, és van egy maximum juttatás, ami 1300 euró körül mozog. Ez azt jelenti, hogy aki olyan szerencsés volt, hogy 3000 eurót keresett havonta, az egyik napról a másikra 1300 eurós jövedelemmel rendelkezik. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy pont Olaszország legproduktivabb, leggazdagabb részét súlytja a járvány, ez a terület nem fogja pár nap alatt felélni a tartalékait. Inkabb a közép- és hosszútavú hatásoktól félnek, eddig ott kevés munkanélküli volt.
"Ugye mi most már hetek óta csak pizsamában és melegitőben vagyunk, kócosan, és már annyira normális kezd ez lenni, hogy egymás között videóchaten is mindenki így mutatkozik anélkül. hogy elnézést kérne. De Magyarországon még félnormális világ van, úgyhogy arra az alkalomra, mikor egy magyar ismerősömmel beszélgettem, hat nap óta először átöltöztem utcai ruhába, megfésülködtem, sőt még alapozó arckrémet is tettem fel. A chatelés alatt majdnem egy órán át farmerben és pulóverben, papucs helyett sportcipőben a lábamon, úgy tűnt, hogy normális életet élek. Aztán mentem vissza a karanténba, meghatározatlan időre."
