TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST! TÁMOGASSON MINKET!
2020. március 6. 14:09

Tömve vannak külföldi, így kínai és iráni diákokkal a magyar egyetemek Szegedtől Pécsig - ebben a kormány és a civilek is segítik a világutazó diákokat.

Csak a sors furcsa fintora lehet, hogy az Európai Unión kívülről éppen abból a két országból érkezik a legtöbb diák Magyarországra tanulni, ahonnan a koronavírus kiindult (Kína) vagy ahol az egyik legnagyobb gócpont (Irán) alakult ki. Így nem lehet csodálkozni azon, hogy Magyarországon először egy Budapesten, illetve egy Gödöllőn tanuló, nemrég hazájában járt iráni diáknál mutatták ki a fertőzést. (A legfrissebb információk szerint már négyre nőtt a fertőzöttek száma idehaza.) A külföldi diákok számának növelése a kormány egyik célkitűzése volt és ebben jól is teljesít az ország.

Az Oktatási Hivatal tavalyi adatai szerint jelenleg több mint 33 ezer külföldi tanul magyarországi felsőoktatási intézményben, ők teszik ki az összes nappali tagozatos hallgatók 16,5 százalékát. Ez a szám 2015-ben még csak 23 ezer volt. Az itt tanuló külföldiek mintegy harmada a négy hazai orvosi egyetemre (Budapest, Pécs, Szeged, Debrecen) jár. A legtöbb hallgató Németországból érkezik, de Kínából 2067-en döntöttek valamelyik magyar felsőoktatási intézmény mellett, míg Iránból 1871-en érkeztek.

Keleti nyitás

Ez utóbbi szám azonban magasabb is lehet, hiszen Palkovics László még oktatásért felelős államtitkárként beszélt arról 2017-ben, hogy Iránból több mint kétezer hallgató tanul Magyarországon, többségük az orvosi, fogorvosi karokra jár költségtérítéses formában. Számuk növelése érdekében korábban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról állapodott meg, hogy Irán és Magyarország 100-100 államilag támogatott helyet ajánlanak fel egymásnak. A közös munkát magyar részről a Szegedi Tudományegyetem, iráni részről pedig a jazdi egyetem koordinálja. Az SZTE már február végén közleményt adott ki a koronavírussal kapcsolatban, amiben azt kérték, hogy aki járt a vírusfertőzéssel érintett területeken, az ne menjen órára, és dolgozni az egyetem intézeteibe.

A külföldi diákok többsége albérletben lakik, ezért nem ér túl sokat, hogy a megelőzés érdekében az egyik fertőzött iráni diákot oktató Semmelweis Egyetem (SE) Hallgatói Önkormányzata csütörtökön arra kérte a SE Kollégiumok Igazgatóságát, hogy minden kollégiumban rendeljenek el egy rendkívüli takarítást, fertőtlenítést. A következő hetekben a Nagyvárad téri Elméleti Tömb, illetve az Elméleti Orvostudományi Központ épületében is gyakoribbá és átfogóbbá válnak a fertőtlenítések. A másik iráni diákot oktató gödöllői Szent István Egyetem pedig elvileg már február 3-án óvintézkedéseket vezetett be a koronavírus megelőzése érdekében, igaz, akkor még a kínai hallgatókra koncentráltak.

A SE hét kollégiumot, egy szakkollégiumot és egy nővérszállást tart fenn, összesen 973 hallgató elhelyezését biztosítják, de a külföldiek száma elenyésző a kollégiumokban - tudta meg lapunk a hallgatói önkormányzattól. Ez annak is köszönhető, hogy többségük kifejezetten jómódú családból származik (a Corvinuson hozzávetőleg 700 ezer forintot kell fizetni), vagy olyan mértékű állami ösztöndíjat kap, amiből megengedheti magának, hogy ne egy egyetemi kollégiumi szobában kelljen laknia. Nem véletlen, hogy 2018-ban már arról lehetett olvasni, hogy jelentős drágulás következett be a pécsi és debreceni albérletpiacon, aminek a katalizátora az egyre több külföldi hallgató.

Minden pénzt megér

"Magyarország kormánya a Modern Városok Program részeként 24,8 milliárd forinttal támogatja a Pécsi Tudományegyetemet (PTE), melynek célja az intézmény versenyképességének erősítése, a külföldi hallgatói létszám növelése, és az ehhez szükséges infrastrukturális feltételek biztosítása" - olvasható a PTE honlapján. Ezt a fejlesztést még Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be elsőként 2015-ben pécsi látogatásakor. Ebből is látszik, hogy az Orbán-kormány oktatáspolitikájának tudatos eredménye, hogy folyamatosan emelkedik a külföldi diákok aránya a magyar egyetemeken.

Nem sajnálják erre a pénzt. A kormány a külföldi egyetemisták magyarországi tanulmányait támogató Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramra 2020-ra 33,5 milliárd, míg 2021-től évente 40 milliárd forintot hagyott jóvá 13 ezer, illetve 15 ezer személy részére. A Stipendium Hungaricum a kormány által alapított ösztöndíj, amelynek célja a külföldi hallgatók magyar felsőoktatási intézményekben folytatandó tanulmányainak kiemelt támogatása. A tervezett összeget elosztva az ösztöndíjasok, majd a hónapok számával, látható, hogy bő 200 ezer forintba kerül havonta minden egyes külföldi ösztöndíjas.

Az ösztöndíjprogramban 28 magyar egyetem vesz részt. A kormány maga büszkélkedett el azzal, hogy a 2013-ban elindított program keretében 68 országból (Bangladestől a Zöld-foki szigetekig) csaknem 7500 hallgató tanul magyar egyetemeken, közülük tavaly júniusban mintegy 2500-an szereztek diplomát. Az ösztöndíjasok mentesülnek a tandíj alól, 43 ezer és 400 ezer forint közötti egyszeri ösztöndíjat és 40 ezer forint havi lakhatási támogatást kapnak, valamint a magyar társadalombiztosítás ellátásaira is jogosultak.

Segítenek a vízumban

Egy külföldi diák sokkal egyszerűbb eljárásban juthat be Magyarországra, mint egy menekült. Főleg ha Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram kiválasztottja közé tartozik. A program működési szabályzata szerint az egyetemek például kötelesek a ösztöndíjas számára segítséget nyújtani a vízum és tartózkodási engedély beszerzésével kapcsolatban. Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság 2018-as statisztikái szerint tanulmányok lefolytatására 29 039 darab tartózkodási engedélyt kérelmeztek. Ennek feltétele, hogy az illetőnek útlevele legyen, de be kell mutatni iskolalátogatási igazolást, megélhetést igazoló iratokat (bankszámla), és lakhatást igazoló dokumentumot (lakásbérleti szerződés).

A családegyesítés egyik módja például a diákvízum, amit a Helpers nevű magyarországi szervezet is javasol a külföldi ügyfeleinek 600 euróért. "A fő kérelmező 18 éven felüli gyermekei jelentkezhetnek egy magyar felsőoktatási intézménybe, és ez alapján önállóan folyamodhatnak diákvízumért. A magyarországi egyetem elvégzése után van lehetőség egy végzősök számára elérhető tartózkodási engedély megszerzésére is, amellyel a friss diplomás fiatal további 9 hónapig maradhat Magyarországon munkát keresni vagy vállalkozást indítani" - olvashatóm a Helpers honlapján.

Hallgatói mobilitási igazolást pedig akkor kaphat egy EU-n kívüli hallgató, ha az EU más tagállama által kiadott tanulmányi célú engedéllyel rendelkezik. Ilyennel a zsebben pedig már az egész EU-ban szabadon lehet mozogni. A budapesti reptér még február 27-én kezdte meg a Magyarország schengeni határánál belépésre jelentkező iráni állampolgárok egészségügyi szűrését. A két koronavírussal fertőzött iráni diák február 22-én, illetve február 28-án érkezett Magyarországra.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.