<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
1p

Sadiq Khan, London polgármestere azt mondta, azon dolgoznak, hogy a brit főváros a jövőben ismét ötkarikás játékokat rendezhessen, és az legyen "minden idők legzöldebb olimpiája".

London legutóbb 2012-ben adott otthont a világ legnagyobb sporteseményének, legkorábban pedig 2036-ban lehet újra házigazda, miután a következő három nyári olimpiának már megvan a helyszíne (2024 Párizs, 2028 Los Angeles, 2032 Brisbane).

"Londonban az a nagyszerű, hogy nem kell szennyezni a környezetet azzal, hogy új stadionokat építünk, új csarnokot a kerékpárnak vagy az úszásnak, mert minden adott" - nyilatkozott Khan a Sky Newsnak.

A politikus ugyanakkor hangsúlyozta: a tervek még korai szakaszban vannak, és a pályázatot a kormánynak és a Brit Olimpiai Bizottságnak is támogatnia kell. London 1908-ban és 1948-ban is olimpiai házigazda volt. (MTI)

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.