2p

Ha a szövetség nem tiltja el az oroszokat, akkor számos európai ország bojkottálni fogja az eseményt.

A nemzetközi úszószövetség, a FINA egyelőre kitart az álláspontja mellett, miszerint ellenzi a kollektív büntetést, és ezért nem tiltja el az orosz és belarusz versenyzőket a nyáron Budapesten megrendezendő vizes világbajnokságon való részvételtől.

Döntenie kell a FINA-nak, hogy ki úszhat és ki nem. Kép: Forrás: Depositphotos/Andrey Bezuglov
Döntenie kell a FINA-nak, hogy ki úszhat és ki nem. Kép: Forrás: Depositphotos/Andrey Bezuglov

A 24.hu cikke szerint viszont ebben az esetben sem lesz teljes a mezőny, sőt. Svájc már március 16-án bejelentette, hogy ha a FINA nem lép, akkor versenyzői nem jönnek Budapestre, azóta pedig a lengyel és a német szövetség is hasonló döntést hozott.

„A Német Úszószövetség nem vehet részt a budapesti világbajnokságon, ha a FINA engedélyezi orosz és fehérorosz sportolók részvételét. Ezt még a semleges zászló alatt sem szabadna megengedni”

– nyilatkozta Marco Troll, a német szövetség elnöke.

Új fejlemény, hogy ma Pia Johansen, a dán úszószövetség elnöke is csatlakozott a bojkottot ígérők táborához, ráadásul azt nyilatkozta, Norvégiával, Svédországgal és Finnországgal készülnek közös nyilatkozat kiadására.

A FINA szerdai ülésén valószínűleg napirendre kerül az ügy, kérdés hogy meghajlik-e a fokozódó nemzetközi nyomás alatt a szövetség, vagy kitart korábbi álláspontja mellett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!