4p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

De ha tényleg mindenkit figyelembe veszünk, akkor már 200 milliárdnál járunk. Erre van pénz a büdzsében, a többlet adóbevételből és a devizakötvényből is lehet finanszírozni a kiadást.

Ahogy arról lapunk már hónapok óta cikkezik, a vártnál jóval nagyobb nyugdíjprémiumban részesülhetnek idén az idősebb honfitársaink. Ezt erősítette meg ma reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök, amikor közölte, hogy tekintettel a robosztus gazdasági növekedésre, a nyugdíjasok egységesen 80 ezer forint prémiumban fognak részesülni az év vége felé.

Ami újdonságnak számít a bejelentésben, hogy nem tesznek különbséget a jogosultak között a járandóságuk összege szerint, vagyis ugyanakkora prémiumban részesül majd az is, akinek csak havi 50 ezer forint a rendes nyugdíja, meg az is, akinek 150 ezer.

Orbán Viktor interjút ad egy korábbi alkalommal
Orbán Viktor interjút ad egy korábbi alkalommal

A kormány tehát mintha észlelte volna a nyugdíjas érdekképviseleti szervezetek jelzéseit, hogy a rendszerben meglévő aránytalanságokat (a nagyobb nyugdíjjal rendelkezőket preferálja inkább a szisztéma) orvosolni kellene, hogy ne nőjjön még jobban a szakadék az alacsony és a magasabb nyugdíjjal rendelkezők között.

A prémium egységesítése persze nem kínál rendszerszintű megoldást erre, hiszen a rendes nyugdíjak számítása nem változik, nem épül be kiegyenlítő mechanizmus, mindenesetre most mindenki egyenlő lesz egy pillanatra. Ami mögött a jó szándékon túl észre lehet venni azt is, hogy közelednek a választások...

Lapunk elsőként írt arról még hónapokkal ezelőtt, hogy rekord magas prémium érkezhet idén a nyugdíjasok számláira:

Visszatérve a prémiumra, végeztünk egy gyors számolást, mennyibe fog kerülni a miniszterelnöki ígéret a költségvetésnek. Az idei büdzsében 53,4 milliárd forintot különítettek el a prémium kifizetésére. Figyelembe véve, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint idén 2 514 969 olyan állampolgárt tartanak nyilván, aki nyugdíjban, ellátásban, járadékban és egyéb járandóságban részesül, nyilvánvaló, hogy jóval több pénzre lesz szükség.

Ha csak azokat nézzük, akik öregségi nyugdíjban részesülnek (szám szerint 2 028 758 fő), azt kapjuk, hogy a személyenként 80 ezres prémium összesen 162,3 milliárd forint költségvetési forrást igényelne. Vagyis a rendelkezésre álló keretet 108,9 milliárd forinttal kell megemelni, hogy csak az öregségi nyugdíjasok körében biztosítani lehessen a kifizetést.

Ha a kormány ugyanúgy jár el, mint 2019-ben (akkor fizettek legutóbb prémiumot) akkor nem csak az öregségi nyugdíjasok számíthatnak plusz pénzre, hanem az egyéb ellátásban részesülők is. Esetükben nem prémiumnak, hanem egyszeri juttatásnak hívták két éve a kifizetést, de az összege és számítási módja megegyezett a prémiummal.

Ha tehát 2,5 millió embert veszünk figyelembe, akkor azt kapjuk, hogy több mint 200 milliárd forintra lesz szükség a prémiumok kifizetésére.

Gyorsan megnyugtatjuk az időseket: ezt az összeget két módon is biztosítani tudja a kormány. Egyrészt az idei gazdasági növekedés jóval nagyobb lesz, mint amivel számoltak Orbán Viktorék. Adott esetben elérheti a 7,5 százalékot - a 80 ezer forintos prémium kiszámításának modelljében egyébként pont ekkora GDP-t kell behelyettesíteni, hogy megkapjuk a kormányfő által ígért összeget. Ez persze nem jelenti azt, hogy ténylegesen ekkora lesz idén a növekedés: a törvényi feltételeket nem egyszer felülírta már a kormány, ha kedvezni akart egyes társadalmi csoportoknak, mindenesetre az igen valószínűnek tűnik, hogy a GDP idén 7 százalék közelében lesz. Ez pedig többletbevételeket hoz a büdzsének.

A másik módja a forrás előteremtésének a nemrég felvett devizahitel, kötvény formájában. A mintegy 1600 milliárd forint értékű forrásbevonás egy részét - 3-400 milliárd forintot - a kormány bevallottan költségvetési kiadásokra kívánja fordítani, ami adott esetben lehet a nyugdíjprémium kifizetése is.

Mindezt megfejeli majd a tervezettnél magasabb infláció miatt járó kompenzáció, e két tétel pedig akár 100 ezer forintra is emelheti az egy nyugdíjasnak járó év végi utalás összegét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!