2p

Erre is szó volt a Trend FM hétfő délelőtti műsorában, ahol lapunk főszerkesztője, Csabai Károly volt a vendég. Egy ilyen találkozó önmagában nem lenne szokatlan, csakhogy úgy tudni, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke közel négy éve nem beszélt volt alelnökével, azóta, hogy a ma már nemzetgazdasági miniszter Nagy Márton 2020 májusában távozott e tisztségéből. 

Amilyen gyorsan esett a forint március végén, olyan hirtelen erősödött a múlt héten, a nemrég még az euróval a 400-as határt hajszálra megközelítő árfolyama a 390-es szint alá is benézett. Ebben a dollár gyengülése, a kedvező hazai külkereskedelmi adatok mellett egy olyan fejlemény is közrejátszhatott, amely alapesetben teljesen hétköznapinak minősíthető. Munkaebédet költött el egymással Matolcsy György, az MNB elnöke és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Hogy miről eshetett szó, azzal is foglalkozott a Trend FM hétfő délelőtti adásában lapunk főszerkesztője, Csabai Károly. A beszélgetést itt hallgathatja meg:

Általában az nem hírértékű, ha egy ország jegybankelnöke és a gazdaságpolitika első számú irányítója eszmét cserél, az lenne a furcsa, ha ezt nem tennék meg rendszeresen, természetesen a központi bank függetlenségének tiszteletben tartásával. A Matolcsy-Nagy-találkozó jelentőségét az emeli ki, hogy a felek közel négy éve nem találkoztak. Azóta, hogy Nagy 2020 májusában távozott az MNB-alelnöki posztjáról.

Aztán az, hogy követik-e majd a mostani párbeszédeket újabbak, már a jövő zenéje.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!