4p

A klímaváltozás, az urbanizáció és a demográfiai válság jelentette kihívások a legfontosabb globális megatrendek között vannak.
 

Azaz ezek elkerülhetetlenül és nagyban befolyásolni fogják a világ működését 2030-ig - figyelmeztettek egy hétfőn közzétett európai uniós jelentésben.

Az EU fő intézményeinek szakemberei által közösen összeállított, „Globális trendek 2030-ig: kihívások és lehetőségek Európa számára” című dokumentumot az Európai Parlament brüsszeli székházában mutatták be.

Az összefoglalóban kiemelték, hogy az ipari forradalom előtti szinthez képest 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedés gazdasági és környezeti károkat fog okozni. Európának és Afrikának továbbá komoly demográfiai kihívásokkal kell szembenéznie, előbbinek a társadalom elöregedését kell kezelnie, míg utóbbinak a népességrobbanást.

Mint írták, a világ lakosságának körülbelül kétharmada városokban fog élni, s amennyiben nem kezelik megfelelően a változást, akkor ez a bűnözés, az erőszak és a környezetszennyezés fokozódásához vezethet.

Kína előretör

Globális megatrendként határozták meg ezek mellett azt, hogy az Egyesült Államokat lehagyva Kína lesz a világ legnagyobb gazdasága, ugyan az egy főre jutó bruttó hazai terméke (GDP) még mindig négyszer alacsonyabb lesz, mint az Európai Uniónak. Kína és India felemelkedése nyomán az EU részesedése a globális GDP-ből a mostani 15 százalékról 13 százalékra fog csökkenni 2030-ra.



Jöjjön el a 2019-es év egyik legizgalmasabb KKV-eseményére! Több mint 50 előadó és panelbeszélgetés-résztvevő 5 szekcióban! Hogyan tudják kihasználni a magyar KKV-k a digitalizációban rejlő lehetőségeket, és miből tudják ezt finanszírozni? A geopolitikai kihívások, a Brexit és a kereskedelmi háború tükrében mi vár a magyar KKV-kra?
Néhány név az előadók közül: MAGYAR LEVENTE - Külgazdasági és Külügyminisztérium, miniszterhelyettes - JAKAB LÁSZLÓ - Innovációs és Technológiai Minisztérium, miniszteri főtanácsadó - FÁBIÁN GERGELY - Magyar Nemzeti Bank, igazgató - WOLF LÁSZLÓ - OTP Bank, vezérigazgató-helyettes - JELASITY RADOVAN - Erste Bank, vezérigazgató - BALOG ÁDÁM - MKB Bank, elnök-vezérigazgató - HEGEDÜS ÉVA - Gránit Bank, elnök-vezérigazgató - BÚZA ÉVA - Garantiqa, vezérigazgató - RASKÓ GYÖRGY - agrárközgazdász - SALGÓ ANDRÁS - BMW Group Magyarország - FERNBACH ZOLTÁN - Mercedes-Benz Hungária Kft., Hálózatfejlesztési és tréning igazgató - LAUFER TAMÁS - IVSZ, elnök
*/

Az elemzők szerint ugyanakkor joggal feltételezhető, hogy Kína gazdasági növekedése kizárólag akkor lehet fenntartható, ha együtt jár a politikai szabadságjogok helyzetének javulásával. A geopolitikát meghatározó legfőbb trend, hogy véget ér a hidegháborút követő időszakot jellemző, Egyesült Államok által dominált egypólusú világrend. Aláhúzták, ha befolyásos szereplő kíván maradni a nemzetközi porondon, akkor az EU-nak változtatnia kell azon, miként gondolkodik magáról, a védelempolitikáról, a diplomáciáról, illetve stratégiai autonómiára van szükség.

Maradnak a konfliktusok és a terrorizmus

Fegyveres konfliktusok továbbra is lesznek minden erőfeszítés dacára, elsősorban a Közel-Keleten és Afrikában államok közötti, territoriális háborúkra, Európában viszont hibrid jellegű, fejlett technológiájú konfliktusokra lehet készülni. Kiemelték, az élelmiszer és az ivóvíz hiánya önmagában nem fog háborúkat okozni, de jelzi, hogy komoly problémák vannak egy adott ország kormányzásában, ami viszont már lehet ok.

Valószínűleg ugyancsak nem fog eltűnni a terrorizmus Európában, minthogy a toborzás még mindig folyik, és az ideológiai motiváció sem szűnt meg.

A jelentésben figyelmeztettek, a demokratikus rendszerek védelme elengedhetetlen, és ehhez a mostaninál szilárdabb biztosítékokra van szükség, a populista pártok pedig egészen addig részei lesznek a politikai életnek, amíg megoldás nem születik azokra a kérdésekre, amelyek a malmukra hajtják a vizet.

Az Európába irányuló migrációt illetően rámutattak, az bizonyos megatrendek tünete, így nehéz megjósolni az alakulását, noha mértéke hullámzó lesz, megszűnni nem fog. Mint írták, a 2015-2016-os bevándorlási válság tapasztalatai mutatják, aktív fellépésre van szükség az EU részéről a folyamatok kordában tartása érdekében. Növekedni fog eközben a globális energiafogyasztás, éves szinten 1,7 százalékkal, amelynek legnagyobb részéért a fejlődő országok lesznek felelősek.

Jön az újabb robbanás az interneten

Az internetre csatlakoztatott eszközök száma ötszörösére, mintegy 125 milliárdra emelkedik 2030-ra, és duplájára nő a légi utasok száma is. Ennek kapcsán hangsúlyozták, hogy Európának fel kell zárkózni az Egyesült Államok és Kína mellé, amennyiben tényező kíván maradni ezen a területen. Megemlítették végezetül egyebek mellett a mesterséges intelligencia folyamatos fejlődését is, amely komoly kihatással az élet minden területére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!