2p

A kiszivárgott jelentéstervezetben még szerepelt nevesített hitelezőként az MBH Bank, az Állami Számvevőszék által publikált végleges verzóból azonban kimaradt. 

Március közepén számolt be arról a Direkt36, hogy hatalmas vagyonvesztést és más súlyos problémákat talált az Állami Számvevőszék a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványánál a számvevőszék kiszivárgott jelentéstervezete szerint. Két nappal később az Állami Számvevőszék (ÁSZ) publikálta a jelentést, ám a végső verzióból kikerült a történet egyik szereplőjének neve: a részben állami, részben Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő MBH Banké – írja a Telex. 

 A jelentéstervezet szerint az Optima Befektetési Zrt. a jegybanki alapítványi vagyon mellett két másik helyről is forrásokhoz jutott. Az egyik a kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítvány, a másik pedig az MBH Bank, ahonnan a vagyonkezelő cég 170 millió euró értékű hitelt (ma közel 70 milliárd forint) vett fel. Az ÁSZ által publikált jelentésben a 170 millió eurós összeg szerepel, a hitelező neve azonban már nem: a többször előforduló pénzösszeg „rövid lej. banki hitelként” és „banki hitelként” szerepel, a tőzsdén is jelen lévő MBH-ra pedig „a hitelt folyósító bank” megnevezéssel hivatkozik az ÁSZ. Az Optima mellékelt észrevételei között szimplán kisatírozták a bankra utaló részt.

A portál  kereste ezzel kapcsolatban az MBH-t, ami mindössze annyit közölt, hogy „konkrét ügyfelekre vonatkozóan” nem áll módjában információt szolgáltatni a hitelintézeti törvény banktitokra vonatkozó szabályozása miatt. Érdeklődtek az Állami Számvevőszéknél is, hogy mi volt az oka az MBH meg nem említésének a végül publikált jelentésben. Az ÁSZ azt válaszolta, hogy a nyilvánosságra hozott jelentés tartalmazza „az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 32. §-a szerint az ÁSZ ellenőrzése során feltárt tényeket, az ezeken alapuló megállapításokat, következtetéseket”, az ÁSZ pedig a végleges, általa nyilvánosságra hozott jelentésben foglalt megállapítások megalapozottságáért vállal felelősséget. „Tájékoztatjuk továbbá, hogy a ÁSZ jelentéstervezetei nem nyilvános dokumentumok, azok megszerzése és bármilyen formában való nyilvánosságra hozatala jogszabályi előírásokba ütközik”, tették hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!