2019. május 17. 05:30

Több ezer szülő követeli, hogy ők is nagyobb összeget kaphassanak a jelzáloghiteleik csökkentéséhez.

Értesülésünk szerint felvetődött a családvédelmi akcióterv egyik elemének módosítása, mivel a nagycsaládosok jelzáloghitel-csökkentési programja miatt nagy a felzúdulás az érintettek körében. Arról van szó - mint lapunk nemrég egy cikkben arra felhívta a figyelmet -, hogy a három vagy több gyermeket nevelő szülők között diszkriminál az akcióterv részeként elfogadott jogszabály aszerint, hogy a családok mikor adták be a kérelmüket a jelzáloghitelük államilag támogatott csökkentésére. A lapunkhoz eljutott, az EMMI irodavezetője által aláírt levél szerint az ügyben jelentős számban hozzájuk fordulók miatt a tárcán belül kezdeményezték a július 1-jén hatályba lépő rendelkezés felülvizsgálatát.

Jó híreket kaphatnak a nagycsaládosok Jó híreket kaphatnak a nagycsaládosok

Amely úgy szól, hogy csak azon, sorban a harmadik vagy a következő, 2017. december 31.-ét követően született gyermek után biztosít 4 millió forintot az állam a jelzáloghitel mérséklésére, akiknek a szülei 2019. július 1-től nyújtják be az igényüket. Akik viszont hamarabb, tehát például tavaly nyáron kérték ezt a támogatást, csak a jelenleg még hatályos jogszabályok szerinti 1 millió forintot igényelhetik.

A döntés több ezer családot érint kedvezőtlenül, akik már éltek a lehetősséggel vagy elindították a támogatás megszerzéséhez szükséges eljárást. Mint megírtuk, petíciót fogalmaztak meg, a kormányhoz, valamint a jogegyenlőség felett őrködő intézményekhez fordultak. Mégpedig azzal a panasszal, hogy őket hátrányosan különbözteti meg a jogszabály, és nekik is járna a 4 millió forint, pontosabban a 3 milliós különbözet (1 milliót ugyanis már megkaptak).

Időközben egy parlamenti képviselő kérdést is intézett az illetékes tárcához. Szóval az ügy elérte a politika ingerküszöbét. A nyomást érzékelték az EMMI-ben is, ezért döntöttek úgy, hogy megvizsgálják a kérdéses jogszabályt. Ez abból a lapunkhoz eljutott levélből derül ki, amit a minisztérium irodavezetője jegyez. Az egyik érintett szülőt tájékoztatja ebben arról, hogy július 1-ig felülvizsgálják a rendeletet.

Mint írta: "Őszintén megértem a levelében leírtakat. A tárcánkhoz e témában beérkező nagyszámú megkeresés miatt szakfőosztályainknál kezdeményeztük a 337/2017.(XI.14.) Korm. rendelet 2019. július 1-jétől hatályba lépő rendelkezéseinek felülvizsgálatát."


Ami, ha a panaszos családok akaratának megfelelően változtat a tárca, azt jelentené, hogy azok is megkaphatnák a 4 millió forint támogatást, akiknek a gyermeke tavaly, vagy idén született, de már beadták az igénylésüket. Ez érdemi fordulat lenne azok után, hogy az előző cikkünkben idézett hivatali levél szerint erre akkor még nem látott lehetőséget az irodavezető.

A mostani szabályok szerint a harmadik gyermektől 1 millió forint segítséget kaphatnak a nagycsaládosok a jelzáloghitel terhük csökkentésére. Az új szabályok szerint már a második gyermektől járna a támogatás, a harmadik, vagy a sorban következő után pedig már 4 milliót biztosít az állam (vagyis ahol megszületik a harmadik vagy a negyedik, ötödik és így tovább, az után a gyermek után jár ennyi, de a következő utód után már megint csak 1 milliót lehet kérelmezni).

Ám míg az új feltételek alapján a második gyermekre járó 1 milliót csak az idén június után születőkre lehet igénybe venni, a harmadiktól - de csak egy gyerekre - érvényes 4 milliót a tavaly év eleje óta megszületett utódokra terjesztette ki a kormány. Így azok járnának jobban, akik az azóta eltelt időben nem éltek a lehetőséggel. Vagy mert nem tudtak róla, vagy mert kivártak. Ezt is sérelmezték egyébként a panaszos szülők, szerintük lehettek jól értesültek, akik a jobb feltételek reményében nem adták eddig be a kérelmüket. Ezt azonban határozottan cáfolták kormányzati körökben, mondván, hogy az akciótervről csak idén született döntés.

A szülők továbbra is bizonytalanok, hogy mire számíthatnak. Mint egyikük fogalmazott, a cikkünkben idézett levél "dodonaian" fogalmaz, többféleképpen lehet értelmezni. A felülvizsgálat nem feltétlenül eredményezi a jogszabályok módosítását, ahogy azt a kezdeményezők szeretnék. Mindenesetre olyan hírek is eljutottak hozzánk, hogy a kormányhivatalokban igyekeznek rábeszélni a kérelmüket most beadókat, hogy várjanak júliusig, amikortól 4 millió forintot kaphatnak.

Minden menetrend szerint halad

Gulyás Gergely miniszter a csürtörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy a családvédelmi akcióterv erre az évre tervezett intézkedései közül öt az eredeti terveknek megfelelően hatályba fog lépni július elsején. Közölte mindezt azok után, hogy a babaváró programmal kapcsolatos vita lezárult Brüsszellel. Mint mondta, a kormány szóbeli garanciát kapott arra, hogy az Európai Bizottság nem fog eljárást indítani a babaváró hitel miatt. (Az unió részéről egyébként a kezdetektől fogva cáfolták, hogy ilyen lépésre készülnének - a szerk.) A miniszter az ügy háttereként elmondta, hogy a kormány a szokásoknak megfelelően fordult Brüsszelhez - ahogyan a csoknál is tette korábban -, és egy előzetes támogató levelet kért, ám azt nem kapta meg, az európai bizottsági bürokrácia a tiltott állami támogatás veszélyével fenyegetett.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.