Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
mfor.hu

Hétfőtől mindenhol kötelező a maszk, nyitva lehetnek az alapvető árukat forgalmazó boltok, a gyógyszertárak, a szervizek és egyes szolgáltatók. Be kell zárni két hétre a kaszinókat és egymilliós bírság és akár egy éves bezárás fenyegeti a tiltás alá eső más üzleteket is, ha mégis működnek az átmeneti időszakban.

A Magyar Közlönyben pénteken délután megjelentek szerint a közterületen, illetve nyilvános helyen mindenki köteles más emberrel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legszűkebb személyi körre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.

A települések belterületén, az utcán és a közterületen mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot viselni. (Bár sokan várták, de nem utaltak arra, hogy például csak az FFP2-es típus lenne elfogadható, mint ahogy több külföldi országban – a szerk.)

Mindenütt kötelező lesz a maszk  (fotó: depositphotos)Mindenütt kötelező lesz a maszk (fotó: depositphotos)

Kijárási tilalmon kívüli időben az egyéni szabadidős sporttevékenység külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható, azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani. Az egyéni szabadidős sporttevékenység során nem kell a maszkot viselni.

A külterületen, illetve a települések belterületén található parkok, arborétumok és erdők nyitva maradnak, azok az e rendelet hatálybalépésekor hatályos jogszabályi rendelkezések szerint látogathatók.

A kijárási tilalmon kívüli időben megengedett a tartózkodás és a vásárlás a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletben, az illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító üzletben. Ezen kívül a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben (így különösen a járművet, a gépet, az alkatrészt, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletben), ide nem értve a főtevékenységként szórakoztató és háztartási elektronikai eszközöket forgalmazó üzletet.

Ugyancsak szabad vásárolni az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletben, a mezőgazdasági üzletben, ideértve a műtrágyát értékesítő üzletet és a vágóhidat, a kertészeti árudában, a faiskolában, a piacon, a helyi termelői piacon, a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt, az optikai és látszerészeti eszközöket forgalmazó üzletben, az állatgyógyszertárban, az üzemanyagtöltő állomáson, a nemzeti dohányboltban és az újságosnál. A fel nem sorolt üzlet köteles zárva tartani.

A vendéglátó üzletben való tartózkodás az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig megengedett. A nemzetközi nőnapra tekintettel 2021. március 8-án az elsősorban dísznövényt árusító üzlet meghatározott időben és feltételekkel nyitva tarthat. A virágüzletben a nyitvatartási idő alatt megengedett a tartózkodás és a vásárlás.

A személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiség vagy helyszín köteles zárva tartani.

Kivételek:

  • pénzügyi, közlekedési és szállítási, magánegészségügyi szolgáltatás, ideértve a szemüvegkészítés.
  • szociális, postai, csomagküldő és a házhozszállítási szolgáltatás
  • totózó és lottózó
  • járműszervizek, mezőgazdasági és iparigép-szervizek, háztartásigép-szervizek
  • épületgépészeti, informatikai, a kommunikációseszköz-javítási szolgáltatás
  • temetkezési szolgáltatás,
  • állategészségügyi szolgáltatás, állat-, növényegészségügyi, élelmiszer-vizsgálati laboratóriumi szolgáltatás
  • élelmiszer-feldolgozási, közétkeztetési, állattenyésztési szolgáltatás
  • ügyvédi, biztonsági, épületüzemeltetési és irodai szolgáltatás
  • járműkölcsönzési és a gépkölcsönzési szolgáltatás
  • mosási és tisztítási szolgáltatás

Tilos a játékkaszinónak, illetve a kártyateremnek a látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. Az ideiglenes védelmi intézkedés betartásáról a játékkaszinó, valamint a kártyaterem üzemeltetője, illetve vezetője köteles gondoskodni.

A szálláshelyen a jogszerűen tartózkodó vendég a szálláshelyen található egyes helyszíneket nem látogathatja. A jégpályák, az uszodák, az edző- és fitnesztermek és a sportlétesítmények a versenyszerűen sportolók számára edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel céljából – látogathatók.

Az ideiglenes védelmi intézkedések betartását a rendőrség a Magyar Honvédség közreműködésével ellenőrzi. Ha a kötelezettség megszegéséről szerez tudomást, 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki, a helyiséget, területet, intézményt, illetve a helyszínt legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja. Szabálysértés esetén a pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege ötszázezer forint.

A köznevelési intézmények –az óvoda és a pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény kivételével –és a szakképző intézmények tantermen kívüli, digitális munkarendben működnek. Az óvodákban rendkívüli szünet van érvényben. A kollégiumok az oktatási intézmény igazgatója döntése szerint működnek. A köznevelési és szakképzési intézmények működése kapcsán a kormányzati intézkedések végrehajtásáról a köznevelésért, illetve a szakképzésért felelős miniszter határozatban rendelkezik.

A közigazgatásban foglalkoztatott személyek a munkájukat a munkavégzés rendes helyétől eltérően, a lakó-, illetve tartózkodási helyükön, saját eszközeikkel végzik. Munkahelyen történő munkavégzés rendelhető el azok számára, akiknek esetében ez feltétlenül szükséges, így különösen a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben részt vevők, valamint azok számára, akiknek az elvégzendő munka jellege a lakó-, illetve tartózkodási helyükön történő munkavégzést nem teszi lehetővé.

A kormány felkérte a gazdaság szereplőit, hogy törekedjenek a gazdaság működtetése során az otthoni munkavégzés jogintézményének alkalmazására.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.