A KSH kedden közli a fogyasztói árak alakulásának decemberi és tavalyi egész éves statisztikáit. Tavaly novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,5 százalékkal pedig az előző havikat. A járműüzemanyagok ára 2,4 százalékkal felülmúlta a 2024. októberit.
Szintén kedden jelenik meg az ipari termelés tavaly novemberi második becslése. 2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,6 százalékkal kisebb volt a 2024. októberinél. A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés volumene tavaly novemberben, mindössze három alágban nőtt a kibocsátás az egy évvel korábbihoz képest, a legnagyobb mértékben a kokszgyártás. Az év első 11 hónapjában az ipari termelés 3,9 százalékkal kisebb volt, mint 2023 azonos időszakában – közölte a KSH.
Szerdán az építőipar tavaly novemberi teljesítményének statisztikája jelenik meg. Tavaly októberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 0,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 5,7 százalékkal mérséklődött, az egyéb építményeké 7,5 százalékkal bővült. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 4,6 százalékkal meghaladta a szeptemberit.
(MTI)