2p

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara már korábban is javasolta, hogy a kormány ne hosszabbítsa meg a június 30-ig hatályos kötelező akciózásra vonatkozó rendeletét, mert annak fenntartása okafogyottá vált.

Javaslatának indoklásában a BKIK arra hivatkozott, hogy a kötelező akciózás bevezetésének indokául szolgáló infláció ellenes kormányzati szándék megvalósult, hiszen az infláció 2024. január óta stabilan 4 százalék alatt van.

A BKIK megjegyezte, hogy a bevezetett online árfigyelő rendszer eredményes működése a versenyhelyzetet a jövőben is hatékonyan és tartósan képes fenntartani, ezért javasolja, hogy a jövőben az online árfigyelő rendszerben történő megjelenés a kisebb boltok számára is legyen támogatott, illetve felajánlotta együttműködését az online árfigyelő rendszer „pozitív brand”-ként történő továbbfejlesztésében és népszerűsítésében.

„A BKIK fontosnak tartja, hogy a kötelező akciózás kivezetésének hatására megszűnhet a hazai kisboltokat sújtó nagymértékű árnyomás, amely a kis alapterületű, alacsonyabb cikkelemszámmal rendelkező egységeket sújtotta leginkább” – emeli ki Dienes Zoltán, a BKIK Kereskedelmi Tagozatának küldötte, a CBA Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!