2p

130 milliárd eurós csomaggal enyhítené a koronavírus elleni harc negatív következményeit a német kormány.

A konzervatív-baloldali német kormánykoalíció vezetői tegnap megegyezésre jutottak arról, milyen módon és mennyi pénzből segítenék a német gazdaságot és társadalmat a koronavírus-járvány elleni korlátozások okozta károk enyhítése céljából, írja laptársunk, a Privátbankár.hu.

Berlin(Forrás: Depositphotos)
Berlin(Forrás: Depositphotos)

Az idei és a jövő évet átfogó konjunktúracsomag, amelynek részleteit a Spiegel ismertette, 130 milliárd euróra (mintegy 45 ezer milliárd forintra) rúg, ebből 120 milliárd eurót a szövetségi állam vállal magára, közölte Angela Merkel kancellár.

A csomag főbb elemei a következők:

-Áfacsökkentés.  Ez az adó 19-ről 16, illetve 7-ről 5 százalékra mérséklődhet a második félévben, tehát július elseje és december 31-e között. Markus Söder, a Keresztényszociális Unió elnöke szerint ez a csomag központi eleme.

- Gyermektámogatás. A koronavírus-járvány miatt a családok egyszeri plusz támogatást, a tervek szerint gyermekenként 300 eurót kapnak.

- Rezsitámogatás. A kormány a magánszemélyek és a cégek villanyszámláját is csökkentené, közvetetten a megújuló energia költségvetési támogatásának növelése révén, értesült a német lap.

- Önkormányzatok támogatása. Az önkormányzatok kieső iparűzési adó bevételeit a szövetségi állam és a tartományok együttesen segítenek kipótolni idén és jövőre, ami milliárdos támogatást jelent. (A magyar kormány ezzel ellentétes utat jár be - a szerk.) A szövetségi állam pedig az eddiginél nagyobb részt vállal át a munkanélküliek rezsiköltségeiből.

- Támogatás cégeknek. A koronavírus-krízis által leginkább sújtott ágazatok plusz pénzt kapnak.  A júniustól augusztusig szóló, úgynevezett áthidaló támogatás keretösszege maximum 25 milliárd euró lesz a tervek szerint. A segítséget például szállodák, kocsmák, bárok, klubok, utazási irodák, sportegyesületek és rendezvényszervezők vehetik igénybe.

- Nagyobb támogatás elektromos autók vásárlására.  Az állami támogatást megduplázzák, hatezer euróra növelik, listaáron maximum 40 ezer euróba kerülő e-autók esetében.

A költségek fedezésére az állam új hiteleket vesz fel.

További részletek a Privátbankár.hu cikkében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!