1p

Azért az országban inkább azt célozzák meg, hogy a vakcinákkal sikerüljön mindezt megvalósítani. 

Az izraeli egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy az omikronos esetek növekvő számával előbb-utóbb elérheti az ország a nyájimmunitást, de ennek meg lesz az ára, így a szakember sokkal inkább a vakcinákra támaszkodna. Mint mondta:

A nyájimmunitás eléréséhez nagyon sok fertőzöttre lenne szükség. Azonban arra törekszünk, hogy a nyájimmunitást inkább az oltásokkal érjük el, ám ehhez minél több embernek fel kell vennie a vakcinát.

Az előzetes modellek szerint a koronavírus január végéig összesen négy millió embert érhet el. Mindezek tükrében nem meglepő, hogy a miniszterelnök, Naftali Bennett is elismerte, hogy a jelenlegi intézkedések nem elegendőek ahhoz, hogy megakadályozzák a fertőzések jelentős megugrását, így a tervek szerint hamarosan elérhető lesz a hatvan éven felüliek és az egészségügyi dolgozók számára egy negyedik vakcina is.

(BBC)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!