Futótűzként terjedtek az elmúlt napokban a közösségi oldalakon azok a „jólértesültektől” származó információk, amelyek szerint erősen kérdéses, hogy meddig lesz a kutakon benzin és gázolaj. Bár a rendszerváltáson elvileg 30 éve túl vagyunk, és az utóbbi évtizedekben ahhoz szokhattunk hozzá, hogy „ha pénz van, minden van”. Ha valamire volt kereslet, akkor azt rövid úton kielégítették, gyakorlatilag ismeretlen fogalom lett az áruhiány. Ennek ellenére a zsigeri ösztön sokaknál beindult, és számos üzemanyagtöltő állomást valósággal megrohamoztak az autósok, aminek az lett a vége, hogy valóban kifogytak a kutak készletei és (átmeneti) hiány alakult ki. Amikor pedig immár nem csak pletykák voltak, hanem kézzelfogható bizonyíték is lett arra, hogy nyakunkon a benzinhiány, az újabb lökést adott, és még több pánikba esett autós szedte össze a pénzét és a „szokásos 5 ezres” tankolás helyett nem csak az autót töltötte tele, de az otthon fellelt benzineskannákat is.
Nem véletlen szólalt meg szólalt meg szerda este a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt is. "Szeretném hangsúlyozni, hogy a Mol a jelenlegi helyzetben is képes ellátni az országot üzemanyaggal. Viszont szükséges kiemelni, hogy a töltőállomások leterheltségét a korábbihoz közeli szintre kell visszaállítanunk. Ez a legfontosabb lépés, mivel jelentősen megnőtt a kereslet az üzemanyagok iránt: egyrészt a Magyarországon áthaladó tranzitforgalom, másrészt a megnövekedett benzinturizmus miatt. A környező országokban ugyanis 100-150 forinttal magasabb az üzemanyag literenkénti ára, nyilván minden fuvarozó, átutazó, aki teheti, Magyarországon tankol" – mondta a cégvezető.
Látszólag tehát ellentmondás van, hiszen a Mol szerint van elég üzemanyag, az autósok viszont sokszor mást tapasztalnak a kutakon. Ugyanakkor Hernádi Zsolt, bár nyíltan nem mondta ki a legfontosabb okot, a szavaiból kitűnik miért lettek hirtelen problémák a kutakon. A háttérben a jószándékú, de átgondolatlan benzinár-szabályozás áll, ami megpróbálta átírni a piaci szabályokat, csakhogy ennek eredményeként visszatért az életünk egy szegletébe a szocializmus és a hiánygazdaság.
A képlet viszonylag egyszerű, az utóbbi hetekben az olajár szárnyalása és a forint mélyrepülése miatt nagyon megdrágult az üzemanyag. A hatósági árak nélkül jelenleg a benzin nagyjából 640, míg a gázolaj 700 forint felett lenne. Autósként persze fájó ebbe belegondolni, de fordítsuk meg a dolgot. Ki az, aki bármilyen terméket szívesen árulna 20-30 százalékkal a beszerzési ára alatt? A benzinkutakat ugyan megvédték a csődtől, hiszen február utolsó napján a bukót áttolták a nagykereskedőkre, elsősorban a Molra, amely a piac nagy részét ellátja a százhalombattai és a szlovákiai leányvállalatának, a Slovnaftnak a pozsonyi finomítójából, illetve kisebb részben az OMV-re, amely szintén importál a saját schwecháti üzeméből.
A nagykereskedelmi árstop arra ugyan jó, hogy a benzinkútak „nullán legyenek”, de mivel egy töltőállomás üzemeltetésének komoly bér és rezsiköltsége van, így a tulajdonosok továbbra is a csőd elől menekülnek. Természetesen vannak olyan kutak, amelyek a vendéglátási és egyéb kiskereskedelmi tevékenység révén akár pluszba is tudnak kerülni, de információink szerint egy átlagos vidéki töltőállomás ugyan takaréklángon, de folyamatosan égeti a tulajdonosok pénzét. A kutak tulajdonosai nem érdekeltek abban, hogy a megszokott mennyiségű vásárlón túl még többeket kiszolgáljanak. Hiszen akkor nagyobb készletet kellene tartani és esetleg több embert alkalmazni, ami mind plusz költség.
A nagykereskedők számára pedig kifejezetten előnyös lenne, ha a kutak kevesebb üzemanyagot rendelnének, hiszen minden egyes literen komoly veszteségük van. Nekik tehát pláne nem éri meg plusz kapacitásokat beállítani azért, hogy tovább növeljék az egyébként is nyomasztó mínuszt. Ennek ellenére már januárban is, amikor még messze nem volt ekkora differencia a piaci és a hatósági ár között, óriási forgalomnövekedés volt a magyarországi üzemanyagtöltő állomásokon. A NAV jövedéki statisztikái szerint ugyanis az év első hónapjában a forgalmazott gázolaj mennyisége messze meghaladta a korábbi rekordszintet, de benzinből is csak egyszer fogyott hasonló mennyiség januárban. Ha az akkori 20-30 forintos árkülönbözet sok fuvarozó céget ösztönzött arra, hogy a tranzit során a magyar benzinkutaknál tankoljanak, akkor el lehet képzelni, hogy mit válthat ki a mostani 100-150 forintos differencia. Ráadásul a tendencia az első pillanattól egyértelmű volt, az mfor.hu már az árstop bevezetésekor írt erről.
Az árstop révén a kereslet-kínálat viszonya teljesen felborult. Eközben viszont a piaci szereplők nem, hogy nem érdekeltek a megnövekedett kereslet kielégítésében, de számukra minden egyes pluszban kiszolgált vásárló további veszteséget jelent, tehát igyekeznek ezt akadályozni. Az elmúlt hetekben a piaci szereplők döntő többsége bevezetett valamilyen mennyiségi korlátozást, a Shell például csütörtökön már 25 ezer forintban maximalizálta az eladott mennyiséget. Sőt az Agrárkamara közleménye alapján sok helyen a mezőgazdasági munkagépeket – a benzinkutak a kötelezettségük ellenére - nem akarják kiszolgálni.
Ráadásul a helyzet nagyon nehezen oldható fel. A kormány a választásokra felvette a paternalista szerepet, amely megvédi a magyarokat a piac vad viharaitól. Csakhogy, a rezsicsökkentéshez hasonlóan a nagy pénzt nem azok az autósok spórolják, akik 10-20 litereket tankolnak, hanem a fent említett fuvarozók. Ha mindenképpen akart a kormány valamiféle mézesmadzagot a választások előtt, akkor ennek számos más módja is lett volna. (Például a gépjármű adót befizetők kapnak egy online kupont/applikációt amivel havonta tudnak 50-100 liter üzemanyagot kedvezményesen venni.) Bármilyen eretnekség ezt állítani, de a magas áraknak, amitől a kormány védeni akar is lenne jótékony hatása. Például kisebbek lennének Budapesten a dugók, csökkenne a járművek okozta légszennyezés, sokan, akik a járvány alatt autóra váltottak, visszaszoknának a tömegközlekedésre.
Persze mondhatjuk azt is, hogy nem kell nekünk piacgazdaság, sokkal jobban szeretjük a gondoskodó jó államot, meg annak bölcs vezetőjét, aki nálunk sokkal jobban tudja, hogy mi a jó nekünk. Volt ilyen nálunk is jó negyven évig, sőt napjainkban is látunk erre számos nemzetközi példát Észak-Koreától Venezueláig. Ha viszont ez kell az embereknek, akkor ne tessék csodálkozni a mellékhatásokon, mert valahogy mindig bebizonyosodik az a közgazdasági mondás, hogy "Ingyen ebédet még nem evett senki!".
