2p

A folyamatos ellenőrzések keretében szabták ki a bírságokat a hatóságok a boltokra.

Az árstop bevezetése óta folyamatosak a fogyasztóvédelmi ellenőrzések, ennek keretében több mint 1 milliárd forint bírságot szabtak ki a hatóságok, ez a szám azt üzeni a boltoknak, hogy nem érdemes trükközni - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő (b) és Kupecki Nóra, az Igazságügyi Minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a kiemelt árstop-ellenőrzésekről tartott sajtótájékoztatón az Igazságügyi Minisztériumban 2023. május 19-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő (b) és Kupecki Nóra, az Igazságügyi Minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a kiemelt árstop-ellenőrzésekről tartott sajtótájékoztatón az Igazságügyi Minisztériumban 2023. május 19-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kiemelte, az árstop folyamatos ellenőrzése mellett szükség van a téma kiemelt ellenőrzésére is, amelynek keretében kiemelt számú boltot vizsgálnak.

Ismertette, hogy az árstop bevezetése óta két kiemelt ellenőrzést tartottak a fogyasztóvédők.

Az elsőnél 468 vizsgálatot folytattak le, a kiszabott bírság összege lassan eléri a 350 millió forintot, ami még nem jelenti a végleges számot, mert további 70 eljárás folyamatban van. Az árstop második kiemelt ellenőrzése május 8. és 14. között zajlott. Ennek során 519 ellenőrzést végeztek, és már most megállapítható, hogy 110 esetben előfordult jogsértés, ebből 61 olyan üzlet volt, amely az első után a második razziában is fennakadt a rostán, további 176 ügynél folyamatban van a tényállás megállapítása, ezekben az esetekben is lehet jogsértés.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!