2p

Ekkora migránsízű gasztrokanyarra talán még az ex-rezsibiztos sem számított.

Medúzaevésre biztatják tengerkutatók az európaiakat, hogy meggátolják a tengeri csalánozó további elszaporodását. A német szövetségi kormány hivatalos portálján hétfőn megjelent tudományos javaslattal a medúzák számának folyamatos növekedésére kínálnak megoldást: tegyék ízletessé a medúzahúst, így a többlet megevésével a túlszaporodás problémája is megoldódna.

A tengervíz hőmérsékletének emelkedése, az óceánok elsavasodása és a túlhalászat kedvező körülményeket teremtett a medúzák elszaporodására. A túlnépesedés oda vezetett, hogy a csalánozók haltelepeket tettek tönkre az európai partok mentén, tengeri erőművek hűtőrendszere is állt már le miattuk.



Európai, izraeli és kínai kutatóintézetek egy konzorciuma dolgozott azon, hogy kidolgozza, hogyan hasznosítható a medúza. Jamileh Javidpour biológus javasolta, hogy kínáljanak medúzahúst az európaiak étkezéseihez. "A nem túl távoli jövőben kilencmilliárdan leszünk, új élelmiszereket kell találnunk. A medúza már szerves része a kelet-ázsiai konyhának. Most azt kutatjuk, hogy tehetjük kívánatossá az európai fogyasztók számára" - idézte a szakembert a cikk.

A kutatók egy olasz sztárséffel működnek együtt, aki medúzareceptekből állít össze szakácskönyvet. A csalánozó másfajta felhasználási módjait is kutatják, dolgoznak azon, hogyan lehet biológiai szűrőt készíteni a nyálkájából, amelyet szennyvíztisztítók hasznosíthatnának, többek között így is csökkentve a mikroműanyag-hulladék tengerbe jutását.

Néhány hónappal ezelőtt még a rovarevés volt a slágertéma Magyarországon, legalábbis az akkor a választási kampányra ráforduló kormánypártoknál. Ezt Fazekas Sándor ex-földművelésügyi miniszter emelte be egy időre a közbeszédbe, amikor egy kampányrendezvényen arról beszélt, hogy míg a magyarok kultúrájának nem része a rovarevés, a migránsoknak igen, és nekünk is ehhez kellene alkalmazkodnunk, ha bejönnének a bevándorlók. Németh Szilárd honvédelmi miniszterhelyettes - akkor még rezsibiztos - ezt aláhúzandó mondott olyat, hogy ő evett már rovart, de nem ízlett neki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!