2p

Egy hónap múlva kezdődik, már árulják a jegyeket. 

Mihók Attila, a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) igazgatója a költségekkel kapcsolatban elmondta a vizes világbajnokság rendezési költsége hozzávetőlegesen nettó 27 milliárd forint, ezen kívül a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnek, a FINA-nak fizetendő összeg 4,5 milliárd forint. Ezek az összegek még változhatnak a forint árfolyamának alakulásától függően.

Sokan fognak szurkolni a magyar pólósoknak. Fotó: MTI
Sokan fognak szurkolni a magyar pólósoknak. Fotó: MTI

Szántó Dávid, a szervezőbizottság operatív igazgatója elmondta, az előzetes nevezések alapján közel 180 ország sportolója érkezik Magyarországra, hivatalosan június 8-ig kell jelentkezni, várhatóan körülbelül 2700 versenyző vesz majd részt a viadalon.

A szervezők szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy mintegy 180 ezer darab belépő vár gazdára. Az úszóversenyekre a legolcsóbb jegy 1500, a legdrágább 19 000 forintba kerül a vb hivatalos honlapján (www.fina-budapest2022.com), a műugró viadalra 1000 és 3000, a szinkronúszásra 1500 és 5000 forint között válthatók belépők.

A nyíltvízi úszók versenyeire egységesen 3000 forintba kerül a jegy, amely aznapra belépést biztosít a Lupa Beach strandra is. A vízilabdatornán a csoportmérkőzésre minden helyszínre 4000 és 8000 forint között lehet belépőt vásárolni, az egyenes kiesés szakaszra emelkednek az árak, a fináléra a legdrágább jegy 24 000 forint.

A szervezőbizottságot erősíti az ugyancsak olimpiai bajnok úszó Kovács Ágnes, aki arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány miatt még több országban szigorítások vannak érvényben, így a kínai küldöttség például csak 41 fős lesz, teljesen külön érkezik a világbajnokságra. Hozzátette, a magyarok klasszisok - Milák Kristóf vagy Hosszú Katinka - mellett, amerikai szupersztárok is érkeznek, itt lesz az egyformán hétszeres ötkarikás aranyérmes Caeleb Dressel és Katie Ledecky is. 

(MTI)
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!