2p

Úgy tűnik, hogy Budapesten és az egyetemvárosokban is elérték a felső határt az albérletárak. Ehhez hozzájárult az is, hogy nőtt a kínálat a piacon. 

A jelek szerint a legélénkebb albérletpiaccal rendelkező nagyvárosokban tetőztek a bérleti díjak. Legalábbis erre utal, hogy az idei szezonban július vége és augusztus vége között nem történt áremelkedés Budapesten, ahogy az egyetemvárosnak számító Debrecenben, Pécsen, Győrben és Miskolcon sem volt drágulás a szóban forgó időszakban - derül ki az egyik nagy ingatlanos portál legfrissebb elemzéséből.

A cég szakértője szerint éves szinten azért feljebb mentek az árak, de visszafogott, egy számjegyű drágulás jellemezte az érintett városokat. A drágulást gátolta, hogy a magánszemélyek által kínált albérletek száma az érintett városokban 39-80 százalékkal nőtt egy hónap alatt, azaz a bérlők jóval szélesebb palettáról válogathattak.

Városok, bérleti díjak

Az elemzés szerint Budapesten augusztus végén kiadó lakások átlagos bérleti díja 160 ezer forint volt, annyi, mint a szezon elején, de ez éves szinten 6 százalékos emelkedést jelent. A panellakásokért augusztus végén 145 ezer forintot, a téglaépítésű társaikért 165 ezer forintot kértek a tulajdonosok.

Az egyetemvárosok közül Debrecenben augusztus végén az átlagár 100 ezer forint volt, ez is megegyezik a ponthatárok kihirdetésekor ismert szinttel, az egy évvel korábbit pedig 5 százalékkal múlja felül. Szegeden az átlagos bérleti díj 100 ezer forintot tett ki augusztus végén, ami szintén azonos az szezon előtti összeggel, igaz, éves szinten azért 11 százalékos emelkedésnek felel meg. A miskolci albérletpiac 80 ezer forintos átlaggal kezdte és fejezte be a szezont, ami éves szinten így is 14 százalékos többletet jelent. A pécsi 95 ezer forintos átlag viszont 4 százalékos csökkenésnek felel meg.

Mi várható?

Összességében az látszik, hogy most már éves szinten sincs komolyabb áremelkedés a budapesti albérletpiacon. Vidéken még lehet érezhetőbb drágulás, mivel ott az árak is alacsonyabb szintről indulnak, de a bérlők “vásárlóereje” a végét járja. Sokan pedig az alacsony kamatozású lakáshitelek, az állami támogatások miatt pedig inkább a lakásvásárlás felé fordulnak – vélekedik az ingatlanpiaci szakértő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!