<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
8p

Rendben, legyen vége a háborúnak, lehetőleg most rögtön. De mikor, hogyan és minek a fejében oldanák fel a szankciókat? Ha ez nincs tisztázva, akkor olyan sarokba szorítják be Putyint és Oroszországot, ahonnan csak további agresszióval lehet kitörni.

Az Ukrajnából érkező háborús hírek mellett az elmúlt heteket az egyre súlyosabb, egyre több területet és személyt érintő szankciók hírei uralták. Míg a háború kitörése előtti időszakban több szakértő adott hangot kétségeinek azzal kapcsolatban, hogy hatásosak lehetnek-e ezek az intézkedések, mostanra inkább az a konszenzus látszik kialakulni, hogy az orosz gazdaságot rendkívül súlyosan érintik a szankciók, amelyek teljes összeomláshoz is vezethetnek.

Ha ez így is van, ez lenne az a kimenet, amit a szankciókkal elérni szeretne a nyugati világ? Ha megkérdeznénk egy átlagos, békére vágyó, az orosz agressziót elítélő nyugati polgárt, hogy mi is a célja a szankcióknak, akkor valószínűleg valami olyasmit válaszolna, hogy az intézkedésektől a háború, a civilek szenvedésének végét, valamint Ukrajna helyzetének rendezését, illetve a további orosz agresszió lehetőségének megszüntetését várná.

Kérdés, elérik-e céljukat a szankciók? Fotó: DepositphotosKérdés, elérik-e céljukat a szankciók? Fotó: Depositphotos

Nicholas Mulder, a Cornell Egyetemen tanító történész, és az Economic Weapon: The Rise of Sanctions as a Tool of Modern War (Gazdasági fegyver: A szankciók felemelkedése, mint a modern háborúk fegyverei) című könyv szerzője szerint azonban ez nem ilyen egyszerű.

Mulder könyvében röviden végigszalad a gazdasági szankciók alkalmazásának történetén a peloponnészoszi háborútól a 19. századig, hogy aztán részletesen elemezze a két világháború közti évektől a napjainkig tartó időszak fejleményeit.

Az mindenesetre kimondható, hogy a gazdasági szankciók mindig is elég ellentmondásos megítélés alá estek, hiszen jellegüknél fogva képesek a civil lakosság tömegeit elszegényíteni, a kétségbeesésbe taszítani, vagy akár fizikailag is veszélyeztetni.

Cserébe viszont hatékonyságuk igencsak megkérdőjelezhető. Mulder összegzése alapján a 20. századtól mindössze a szankciós intézkedések egyharmada volt részben vagy egészében sikeresnek mondható, és ez az arány még csökkent is az elmúlt évtizedekben, amikor használatuk egyre kiterjedtebbé vált.

„A szankciók története leginkább a csalódások története” – szögezi le.

Az is igaz, hogy a jelenlegi intézkedésekhez hasonlatosakat még nem látott a világ. „A szankciók sebessége, kiterjedése, célpontjaik nagysága mind egyedivé teszi a mostani helyzetet” – mondja Mulder. Az is új fejlemény, hogy magáncégek nemcsak igazodnak a szankciókhoz, de túl is teljesítik azokat. Ez ugyan tovább növeli a nyomást az orosz gazdaságon, de közben már közvetlenül is érintenek olyan orosz állampolgárokat, akik nem a putyini rezsim támogatói: a PayPal, a Mastercard és a Visa korlátozó intézkedései következtében azok az oroszok nem férnek hozzá a pénzükhöz, akik most döntöttek úgy, hogy elhagyják Oroszországot.

Másrészről viszont Oroszország ellen 2014 óta vannak érvényben szankciók, és ezek kudarcát pont a mostani fejlemények mutatták meg a leginkább.

Ez mindenképp óvatosságra kell intse a nyugati vezetőket, akármennyire sikerült erőt mutatniuk, és ezzel feltehetőleg magát Putyint is meglepniük a háború kitörése óta. „Ezt már próbáltuk alacsonyabb intenzitással. Az intenzitás emelése önmagában nem biztos, hogy megoldja a problémát” – mutat rá Mulder.

Az nem kérdés, hogy a mostani, soha nem látott szankciók iszonyatos pusztítást végeznek az orosz gazdaságban, és még nagyobbat fognak végezni hosszabb távon, de ettől még céljukat nem biztos, hogy elérik. Leginkább azért, mert ilyenek nincsenek kijelölve. Márpedig enélkül nehéz elérni azt, amit a világ túlnyomó többsége szeretne, nevezetesen a vérontás leállítását.

Az utóbbi évek legsikeresebb szankcióinak Mulder szerint az Egyesült Államok vezetésével az Obama-kormányzat alatt Iránra kiróttakat lehet tekinteni. Ezek célja egyértelműen ki volt jelölve: megakadályozni, hogy Irán nukleáris fegyvereket gyártson. Cserébe azt is egyértelművé tették, hogy Iránnak joga van békés célú atomprogramot folytatni, és kijelölték azokat a lépéseket, amelyeket Teheránnak meg kell tennie ahhoz, hogy a szankciókat feloldják.

Jelenleg ilyesmiről nincs szó: a nyugati kormányoknak nincs egységes, nyilvánosan kihirdetett álláspontjuk arról, hogy pontosan mit is várnak el az orosz vezetéstől, hogy enyhítsenek a szankciókon.

Valami olyasmi persze, hogy legyen vége a háborúnak, Oroszország tartsa tiszteletben Ukrajna szuverenitását és területi integritását, de sehol nincs az leírva, hogy bizonyos lépések megtétele esetén feloldanak-e bizonyos szankciókat. Enélkül pedig ahelyett, hogy a szankciók enyhítenének az Ukrajnában kialakult helyzeten, még ronthatnak is rajta.

Miként? Általánosságban Mulder szerint négy módon várhatjuk szankcióktól, hogy működjenek. Elsőként ott az elrettentés: Oroszország esetén ez volt a cél tavaly decembertől – láthatjuk, milyen eredménnyel. Lehet az a cél, hogy kikényszerítsünk valamilyen konkrét lépést: jelen esetben valami olyasmit, hogy Putyin vonja vissza a csapatait Ukrajnából. A harmadik elvárás lehet az, hogy megbuktassunk egy rezsimet – erre Putyin esetében egyelőre kevés esély látszik. Végül pedig dönhetünk úgy, hogy belátható időn belül nem reménykedhetünk a szankcionált állam „viselkedésének” megváltoztatásában, így a gazdasági büntetőintézkedések azt a célt szolgálják, hogy felőröljék annak erejét, így pedig kisebb fenyegetést jelentsen.

Ha a szankciók mellé nem adunk olyan feltételeket, amelyek esetén enyhítésük vagy eltörlésük következne, akkor a másik fél arra a következtetésre fog jutni, hogy célunk vagy a rezsim megbuktatása, vagy a hosszú távú gazdasági hadviselés, az ország „megnyomorítása”.

Ezzel viszont a politikai vezetők számára (vagy akár a szó szoros értelmében vett) túlélés kérdésévé tesszük a szankciók ellenére történő kitartást, ha pedig a hosszú távú szankciókban gondolkozunk, akkor az ország lakói számára tesszük egzisztenciális kérdéssé ugyanezt.

Mulder szerint Oroszország esetében a jelenlegi intézkedésekkel ezt kockáztatjuk. Szép dolog az elv, hogy terroristákkal, terroristaként viselkedő államokkal nem tárgyalunk, de mégis ki kellene jelölni az egyes szankciók feloldásának feltételeit, különben Putyint, esetleg az egész orosz népet szorítjuk bele egy olyan sarokba, ahonnan csak agresszióval lehet kitörni.

Van-e visszaút a szankciókból? Fotó: DepositphotosVan-e visszaút a szankciókból? Fotó: Depositphotos

Márpedig Oroszország nemcsak gazdasága méretében és a világgazdaságba való bekötöttségének mértékében különbözik például Irántól. Ez aggasztja Adam Tooze történészt, külpolitikai szakértőt is.

„Oroszország nem egy feltörekvő államocska, amely valahogy igyekszik összekaparni egy atomfegyverprogramot a Nyugat fenyegetéseinek árnyékában. Ehelyett a világ második legnagyobb nukleáris arzenálja felett rendelkezik, és ez a tény a világpolitika egyik megkerülhetetlen ténye volt az 1990-es évekig. Aztán valahogy az utóbbi néhány évtizedben elfelejtettük. Ez az, ami rémülettel tölt el” – mondja.

Ugyan Tooze szerint sem lehet egyenlőségjelet tenni a gazdasági háború és a valódi háború közé, különösen jelen helyzetben, amikor az egyik fél egyértelműen agresszorként lép fel, és civil célpontokat is támad, de ettől még a szankciók is iszonyatos pusztításra képesek. Az első világháború idején Németország blokádja a becslések szerint több százezer német halálát okozta a kiváltott élelmiszerhiányon keresztül. A jelenlegi szankciók esetében ki van mondva, hogy ezek gyógyszerekre és élelmiszerekre nem vonatkoznak, de ettől még nagyon súlyos hatásaik lehetnek az orosz lakosságra.

Ha pedig mind az orosz vezetést, mind az orosz népet gyakorlatilag a létében fenyegetik a szankciók, viszont a Nyugat nem tűz ki világos útvonalat ezek fokozatos lebontására, akkor hiába nem küldenek a nyugati kormányok harci repülőgépeket és katonákat Ukrajnába, ugyanúgy az eszkaláció felé terelhetik a konfliktust.

Tooze úgy látja, hogy a fegyverekből nem fog kifogyni az orosz hadsereg a szankciók hatására, tehát ezek önmagukban biztosan nem fogják Ukrajnából visszavonulásra kényszeríteni. „Ha a büntetésen túl van logika a szankciókban, akkor az valami olyasmi, hogy majd az otthoni fronton helyezik olyan nyomás alá Putyint, ami miatt meggondolja magát. Ez az elképzelés irreális szerintem. És ezért egy kicsit – nem is kicsit – aggódom, hogy valamilyen rezsimváltás álma mozgatja ezt az egészet. Máskülönben azt kéne feltételezni, hogy az oroszok tömegei fognak Putyin ellen felkelni a gazdasági nehézségek miatt. Már ezt sem látom megalapozottnak, de ez után még azt is fel kéne tételezni, hogy Putyin ebben az esetben meghátrálna, márpedig minden amit tudunk róla, az ellenkezőjét mutatja. Ez az ember sarokba szorítva emeli a tétet, és még agresszívabbá válik. Ha pedig ez a helyet, akkor eljutunk ahhoz a feltételezéshez, hogy további veszélyes eszkaláció esetén az orosz elit egyes tagjai közbelépnének, hogy megállítsák Putyint – tehát megintcsak valami rezsimváltás következne. Számomra ez kiszámíthatatlan és kockázatos feltételezések egész hegyének tűnik” – fejti ki Tooze.

Nem biztos, hogy ezekre az ingatag alapokra kéne építkezni abban az esetben, ha az összedőlés esetén egy atomháború esélye is felmerülhet.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.