2p

Jelentősen nőhet a mélyszegénység a koronavírus-krízis miatt az ENSZ és a Világbank szerint. Brazíliában először lépte át az ezret a napi halálesetek száma. Nemzetközi összefoglalónk következik.

Világszerte hatvan millió ember süllyedhet súlyos szegénységbe a koronavírus-járvány következményei miatt a Világbank szerint, írja laptársunk, a Privátbankár.hu. 

Emberek egy furgon platóján Kenyában. (Depositphotos)
Emberek egy furgon platóján Kenyában. (Depositphotos)

Növekedhet az éhínség

A válság megsemmisítheti az elmúlt három év szegénység elleni harcának eredményeit, mondta tegnap egy telefonkonferencián David Malpass, a szervezet igazgatója.

Becsléseik szerint a világgazdaság idén öt százalékkal zuhanhat, ami különösen érzékenyen érintheti a legszegényebb országokat.

Utóbbiaknak a Világbank eddig mintegy 5,5 milliárd dollár támogatást adott a mostani válság egészségügyi, gazdasági és társadalmi következményeinek kezelésére.

David Malpass egyúttal arra kérte a legfejlettebb országokat, hogy növeljék a rászoruló államoknak juttatott közvetlen támogatásaikat.

António Guterres, az ENSZ főtitkára tegnap szintén arra figyelmeztetett, hogy a járvány (és annak következményei) veszélyezteti a szegénység elleni küzdelmet Afrikában:

növelni fogja az egyenlőtlenséget, az éhínséget és a betegségeknek való kitettséget.

Az ENSZ-főtitkár szerint az afrikai államok gyorsan reagáltak a vírusra, ezért a diagnosztizált fertőzöttek száma kisebb annál, mint előzetesen becsülték.

A fekete kontinensen 88 ezer vírushordozót regisztráltak eddig, a halálos áldozatok száma pedig kevesebb háromezernél a hivatalos adatok szerint.

António Guterres szerint ugyanakkor a járvány Afrikában még a kezdeti stádiumban van.

További részletek a Privátbankár.hu cikkében.   

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!