4p

Sok beteg halt meg tegnap is és sok az új fertőzött.

Megjöttek a friss adatok a koronavírus-járvány magyarországi terjedéséről, ezek alapján még mindig nem lehet fellélegezni, továbbra is sokan fertőződnek meg a brit mutánssal, és az elhunytak száma is elfogadhatatlanul magas. Az operatív törzs adatai alapján a tegnap folyamán vett minták kicsivel több mint 20 százaléka lett pozitív.

A törzs tájékoztatása szerint a beoltottak száma 2 689 102 fő, közülük 1 126 139 fő már a második oltását is megkapta. Az új fertőzöttek száma 7325, ezzel a járvány kezdete óta összesen 705 815 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 285 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 966 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 420 275 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 262 574 főre emelkedett. Kórházban ápolnak 11 363 koronavírusos beteget, közülük 1364-en vannak lélegeztetőgépen.

Magyarország a második az uniós oltási ranglistán - közölte a törzs. Miután a beoltottak száma kedden meghaladta a 2,5 milliót, szerdától megkezdődhetett a lépcsőzetes újraindítás. Szigorú járványügyi intézkedések mellett, de kinyithattak az üzletek, a szolgáltatások és a kijárási tilalom 22 órára tolódott. Emellett a védelmi intézkedések továbbra is érvényben maradnak. Ma is folytatódik a bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozók soron kívüli oltása a kórházi oltópontokon. A háziorvosok is folytathatják a regisztráltak beküldését a kórházi oltópontokra, ahol most Pfizer és Szputnyik vakcinákkal tudják folytatni az oltást. 

A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldása első fokozatának feltétele a 2,5 millió beoltott volt. Így a feloldásokról szóló rendelet szerdán hatályba lépett.

  • A kijárási tilalom az este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszakra módosul. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. 
  • Az üzletek reggel 5 óra és 21.—30 között lehetnek nyitva.
  •  Az üzletek, köztük a március 8. óta zárva tartó üzletek újfajta, négyzetméter alapú szabályok mentén ugyan, de nyitva lehetnek. Átlagosan 10 négyzetméterenként egy vásárló lehet az üzletben az új szabályozás szerint.
  • A szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek, így kinyithatnak a fodrászatok, kozmetikák és más szolgáltatók.
  • A pedagógusok soron kívüli oltását követően, az iskolák és óvodák április 19-én indulnak újra.

 A járvány elleni jelenleg is hatályban lévő védelmi intézkedések április 19-ig meghosszabbodnak, az erről szóló kormányrendelet szerda este megjelent a Magyar Közlönyben.

  • Változatlanok maradnak a maszkviselésre vonatkozó szabályok, a települések belterületén, az utcán és a közterületen továbbra is mindenki köteles maszkot hordani
  • Mindenki köteles továbbá a közterületen és nyilvános helyen a másik embertől legalább 1,5 méteres távolságot tartani. 
  • Szabadidős sport tevékenység – a kijárási tilalmon kívüli időszakban - továbbra is folytatható egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel, azzal a feltétellel, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani.
  • A vendéglátó üzletek továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben, csak az ott dolgozók tartózkodhatnak ezekben az egységekben. Csak az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig mehetnek be az éttermekbe a vendégek.
  • A szállodák és fitnesztermek továbbra sem fogadhatnak vendégeket. 
  • Ugyanígy április 19-ig meghosszabbodik a Magyarország valamennyi schengeni belső határszakaszára ideiglenesen bevezetett határellenőrzési és határőrizeti feladatok hatálya.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!