2p

Több szakértő is a hétvégére teszi az omikron miatti fertőzésszám berobbanását. Egyelőre ennek nincs nyoma, kevesebb a fertőzöttek és az elhunytak száma is.

2429 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 264 709 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 83 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 517 főre emelkedett. A Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriuma a variánsok irányába vizsgált minták alapján megállapította, hogy hazánkban az új fertőzések több mint 11 százalékáért az omikron mutáció a felelős. Ugyanakkor tegnap a NeumanLabs közleményében azt írta, hogy náluk a tesztek 80 százalékában már ezt a mutánst azonosítják.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 124 945 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 100 247 főre csökkent. 3335 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 316-an vannak lélegeztetőgépen. 

A beoltottak száma 6 268 108 fő, közülük 5 986 342 fő már a második, 3 184 580 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.

Január 6. csütörtök és 8. szombat között újabb oltási akció lesz, amikor előzetes időpontfoglalás nélkül lehet menni oltásra.  Ma megérkezett a Pfizer második a gyermekek oltásához való vakcinaszálltmánya.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!