4p

A tájékoztatón elhangzott, hogy hivatalos közlés hiányában nem változtatnak a Sinopharm kínai vakcina oltási protokollján, a pedagógusok még egy esélyt kapnak az oltásra, és jön az egydózisú új vakcina. Kérdésünkre, hogy az idősek otthonából mikor jöhetnek ki a beoltottak, nem kaptunk választ

Hétvégén a maszkviselés megszegése miatt 2009 fő ellen járt el a rendőrség, 1972 fővel szemben pedig közterületen kellett eljárni. Viszont tömegközlekedési eszközökön és bevásárló központokban csupán 2 fővel szemben kellett intézkedni – közölte Kiss Róbert rendőr alezredes, az Operatív Törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője.

Müller Cecília: Nincs okunk a kínai vakcina protokolljának megváltoztatására. Fotó: mti
Müller Cecília: Nincs okunk a kínai vakcina protokolljának megváltoztatására. Fotó: mti

 

Két esetben kellett szórakozóhelyeken a tartózkodási tilalom megsértése miatt eljárniuk, Edelényben egy vendéglátóipari helyen fogyasztottak többen szeszes italt, míg Zalaegerszegen 25 főt találtak egy diszkóban. Mindkét helyet 6 hónapra bezárták és eljárást indítottak a tulajdonos és a résztvevők ellen.

A kijárási tilalmat 865 fő szegte meg hétvégén. Péntek éjjel a VII. kerületben 14 fős zenekari próbát szakított félbe a rendőrség, szombat éjjel pedig két helyszínen intézkedtek. Csendháborítás miatt egy XVI. kerületi házban tartott 22 fős buli miatt szálltak ki, az I. kerületben 15 fő szórakozott egy lakásban.

A korridorokon 180 intézkedés történt a hétvégén. 43 002 fő van hatósági házi karanténban, ebből a hétvégén 14 171 karantént rendeltek el.

„Már 2 2 900 383 fő kapta meg az oltást, ezzel a lakosság 29 százaléka beoltottá vált. Már az első oltást követő két hét után is részimmunitás alakul ki. Egyébként alig van olyan idős személy, aki kérte, de nem kapta meg az oltást” - kezdte tájékoztatóját Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Mindig vannak olyan csoportok, amelyek soronkívüliséget élveznek az oltás kapcsán, így volt ez a pedagógusokkal is, akiknél a két körös oltási rendnek megfelelően közel 80 százalékos volt a megjelenési arány. Az Operatív Törzs most úgy döntött, még egy lehetőséget adnak számukra, hogy minél teljesebbé tegyék a kör védettségét, de a tisztifőorvos nem taglalta ennek részleteit.

„Holnap is érkeznek vakcinák, hogy még nagyobb sebességre tudjunk kapcsolni” – jelentette ki Müller Cecília.

Most a Pfizer és a Szputnyik V van jelen az oltópontokon, és a háziorvosoknál már fiatalabbakat is oltanak. Holnap 28 800 Johnson&Johnson vakcina érkezik hazánkba, ami újdonság a magyar palettán. Egyadagos, könnyen kezelhető, elsősorban a honvédségi oltóbuszokon akarják felhasználni, de a többi vakcinával is folyamatosan oltanak.

Felmérések szerint az oltási kedv egyre nő, és a tisztifőorvos arra bíztat megint mindenkit, hogy ne válogasson. A fiatalok is regisztráljanak, mert ők is sorra fognak kerülni hamarosan.

„A beoltottak száma fogja növelni az esélyt a pandémiából való kiszabadulásunkra”.

Kijelenthető, hogy a hullám tetőzött, de magas számokkal.  A fertőzöttek száma mérséklődött, ugyanakkor a kórházban kezeltek száma továbbra is magas: 10 740 fő van kórházban, ebből 1249 fő van lélegeztetőgépen, 290 beteg halt meg. Poszt-Covid ambulanciák jöttek létre a fertőzés szövődményeinek utókezelésére. A szennyvízadatok is azt mutatják, hogy bár országosan stagnálnak, de van, ahol emelkedik, van, ahol enyhe mértékben csökken.  

Újságírói kérdésre válaszolva elhangzott:

  • nem lehet előre megmondani, hogy aki az első körös oltás után belázasodott, az a másodiknál is be fog-e, ez egyéni érzékenységtől függ
  • a hatósági házi karantént még az oltás beadásakor sem szabad elhagyni
  • nincs ok a Sinopharm vakcina oltásának változtatásán. Akkor változtatnak egy vakcina alkalmazásán, ha a gyártó, vagy hivatalos közlés ezt deklarálja. Ha tudományos adat érkezik, akkor várható változtatás.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!