4p

Jelenleg is tart a kormány ülése, a mai döntésekről a csütörtöki Kormányinfón adnak majd tájékoztatást – mondta el Kiss Róbert rendőr ezredes, az operatív törzs központi ügyeletének munkatársa. Azt viszont megtudtuk az operatív törzs tájékoztatóján, hogy akiről a repülőtéren derül ki, hogy hatósági házi karanténban kéne lennie, nem engedik felszállni. 

A vidéki enyhítések mellett továbbra is indokoltak a budapesti és Pest megyei korlátozások betartása. Az elmúlt napon ugyanis 46-tal növekedett a fertőzöttek száma, akik közül 70 százalék budapesti vagy agglomerációban élő ember. Valamint a 10 elhunytból 9 budapesti vagy Pest megyei.

Az elmúlt napon 698 elrendelt hatósági házi karantént rendeltek el és 25 szabályszegés történt.

Vidéken a védelmi intézkedéseknek köszönhetően 49 rendőri eset történt az elmúlt 1 nap alatt, 6 fő helyszíni bírságot kapott. A szabályszegők nem használják a szájmaszkot és nem tartják be a távolságtartás szabályait, emiatt Békés, Somogy és Zala megyében kellett intézkedniük a rendőröknek.   

Kiss Róbert rendőr ezredes: Ha kell, visszafordítjuk az illetőt a határról. Fotó: mti
Kiss Róbert rendőr ezredes: Ha kell, visszafordítjuk az illetőt a határról. Fotó: mti

Ma is érkezett egy teherszállító járat Pekingből a budapesti repülőtérre 17 ezer kg kesztyűvel a fedélzetén.

„A legfontosabb üzenet ma az, hogy két napja az aktív fertőzöttek száma csökkenőben van” – jelentette ki Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos, ezt lapunk elsőként írta meg.

1979 fertőzött van jelenleg, 759 fő gyógyult meg, 373 ember hunyt el eddig összesen, az elmúlt napon 10 fő. Kórházban 964 főt kezelnek, ez is csökkenő tendenciát mutat, de még mindig több, mint 50 ember lélegeztetőgépen van.

A járóbeteg szakellátásról: mind a betegek, mint a szolgáltatók együttműködése fontos. Kizárólag telefonon, előre egyeztetett időpontban lehet igénybe venni. Ezt a háziorvos is kezdeményezheti, illetve közvetlenül a beteg is felhívhatja a szakellátást. Egyeztetett időpont nélkül senki ne menjen szakellátásra! Ha nem tud elmenni, újra be kell jelentkeznie. Itt is érvényes az alapellátásnál érvényes szabály, hogy egy órán belül 4 beteget tudnak fogadni. Már telefonon kikérdezés történik, ahol tanácsadás, e-recept felírása, vagy akár továbbirányítás történhet. A telefonos kikérdezés után derül ki, hogy kell-e személyes időpontot adnia az orvosnak. Ezért jó a már beindult EESZT-rendszer, ahol jó esetben már látható a beteg kórtörténete. Aki vírusgyanús, külön helyiségben kell vizsgálni, utána a háziorvost kell hívnia, hogy a Mentőszolgálat menjen ki tesztelni őt.

A szakmai kollégiumok meghatározták azokat a beavatkozásokat, amelyek különösen kockázatosak a járvány miatt.

Fekvőbeteg ellátásról: fokozatosan történik a normál rendhez való visszatérés akár állami, akár magán egészségügyi intézményről van szó, de mindenhol szükséges a betegek negatív tesztje, ami állami intézménynél nem a beteget terheli, de a magánszolgáltatónál igen.

Fokozottan ellenőrzik a kerékpárosokat Budapesten, de a gyalogosokat is – hangzott el újságírói kérdésre válaszolva. A további válaszok:

  • Az újranyitott vidéki játszóterek működtetői fokozottan figyeljenek a higiénés szabályokra
  • Beindultak a repülőjáratok, de a kiléptetéskor mindenkit ellenőriznek, hogy érvényes-e rá hatósági házi karantén. Ha igen, megtagadják az utazást. A fogadó országok konzuli osztályán mindenki nézze meg a célország feltételeit. Ha külföldön 14 napig karanténban volt, nem kell itthon bevonulnia, ha viszont nem volt, akkor itthon hatósági házi karantént rendelnek el a hazaérkező állampolgárra.
  • Idősotthonok: a nagy lélekszámúaknál már lezajlott, a többinél jelenleg is folynak az ellenőrzések. 31 otthon érintett a fertőzésben. A Kamaraerdei úton jelenleg 40 fertőzött lakó van és 9 ápoló, 2 fő hunyt el. A Pesti úti otthonban 296 fertőzöttet regisztráltak, de 154-en még kórházban vannak, 26 ápoló fertőződött meg, 40 fő hunyt el, 41 fő meggyógyult.
  • Az egészségügy újraindításával a laboratóriumok kapacitása egyelőre elég, jelenleg tíz laboratórium foglalkozik ezzel, de ha nem lesz elég, további laboratóriumokat jelölnek ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!