Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
mfor.hu

A tájékoztató leglényegesebb információja az volt, hogy az eredeti 1,3 millió vakcina mellé újabb nagy mennyiséget rendelt a kormány a hazai vakcinagyártól.

Mint mindig, most is a napi adatokkal kezdett Müller Cecília országos tisztifőorvos. 2291 fővel nőtt az igazolt, új pozitív személyek száma, miközben 3166 főt ápolnak kórházban, 233 főt lélegeztetőgépen tartanak. A tisztifőorvos fontosnak tartotta kiemelni, hogy a védekezés tervszerűen zajlik, az egészségügy felkészült, több lépcsőben állnak rendelkezésre a súlyosbodó állapotú fertőzöttek ápolására az egészségügyi intézmények.

A kormány újabb influenzavakcina adagot rendelt. Fotó: mfor.huA kormány újabb influenzavakcina adagot rendelt. Fotó: mfor.hu

Az első vonalban álló intézmények folyamatosan tájékoztatják az Országos Mentőszolgálatot, hogy hova tudják minél gyorsabban elvinni a beteget, a második vonalba pedig már néhány intézmény be is lépett, például az egyetemi klinikák, de további kijelölések történtek Budapesten és vidéken is.

„A világban sok helyen arról számolnak be, hogy az egészségügyi ellátórendszerük a túlterhelés határán van, de Magyarországon ez nem következik be, hiszen előre elterveztük az ellátottak helyét és ellátását” – jelentette ki Müller Cecília.

Külön kiemelte azt, hogy hiteles forrásokból tájékozódjanak az emberek, mert tegnap egyes sajtóorgánumok leközölték, hogy egy áprilisban elhunyt 68 éves krónikus beteget nem találták a nyilvántartásban, pedig igenis benne van, ők központilag rögzítették.

Az őszi szünetben folyamatosan zajlik a tervszerű fertőtlenítés, van, ahol a honvédséget is bevonják a munkába, főleg ahol már volt fertőzés. Jelenleg 73 óvódában van rendkívüli szünet.

A tesztelési kapacitás folyamatosan nő, az Országos Vérellátó Szolgálat is belépett további laboratóriumi munkákat végzők körében. Az elmúlt egy napban  15 5596 darab PCR tesztet végeztünk.

A szociális intézményeket folyamatosan vizsgálják, a fertőzés 1600 intézményből 96-ot érint a koronavírus szempontjából, ebből hat az első hullámban is érintett volt, ami azt jelenti, hogy a gondozottak kb. 6 százaléka érintett. A 96 intézményből 19-ben 1 gondozó pozitív, 44 intézményben 10 alatti a fertőzöttek száma, és 2 intézményben van jelentősebb számú pozitivitás.

Bár lapunk a napokban írásban érdeklődött, hogy igényelt-e a kormány újabb influenzavakcina-mennyiséget, most kijelentette:

„Megtörtént egy jelentős mennyiség megrendelése”.

A megnőtt igénnyel kapcsolatban kifejtette, hogy az ellátás folyamatos, ha elfogy, a járási vagy kerületi intézetnek kell jelezni, így történhet pótlás. Kétféle vakcinát használnak, a háromkomponensű vakcinát itthon gyártják, s utánrendeltek. A négykomponensű vakcinát a 3 éven aluli gyermekeknek holnap szállítják ki, ez is sokszorosa az előző évek mennyiségének. Az influenzaszezon januárban-februárban szokott Magyarországon zajlani, tehát senki nincs lekésve.

Kiss Róbert, az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese: a Magyar Közlönyben megjelent járványügyi intézkedések törvénymódosításairól beszélt, például a karanténkötelezettségre vonatkozó szabályokról.

A védelmi intézkedések helyszíni bírságai is változtak, a maszkviselés elhanyagolása akár 150 ezer forintba is kerülhet. 68 rendőri intézkedés történt az elmúlt napon, 29 intézkedés a korridorokon. 11 556 ellenőrzés történt tegnap a házi karanténban, 3669 karantént tegnap rendeltek el.

Újságírói kérdésekre válaszolva elhangzott, hogy az Operatív Törzs megvizsgálja a Magyar Orvosi Kamara szigorító intézkedéseire vonatkozó felhívását és meg fogják tételesen vizsgálni.

A Veszprém megyei csabrendeki intézményben történt nagyszámú fertőzésre vonatkozólag elhangzott, hogy 135 ápolóból 55 fő pozitív, 276 gondozottból 214 fő fertőzött. Ezért dolgozói oktatás zajlott a fertőtlenítéssel kapcsolatban, de elegendő védőeszköz van jelen, és folyamatosan takarítanak is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.