2p

Orbán Viktor szokásos évértékelő beszédét tartja ma a Várkert Bazárban, immár a 20. alkalommal. Sok konkrétumot nem említett, noha természetesen beszélt az euroblabláról, Soros Györgyről, az ENSZ-ről, az ellenzékváltó hangulatról, a Nyugat alkonyáról és még sok minden másról is. Mi annak az egy konkrétumnak a hátterét néztük meg.

A kampányindítónak is beillő beszédben a miniszterelnök megemlítette, hogy időarányosan még jobban is állnak a 2010-ben megígért egymillió új munkahely teremtésével, azaz mostanáig már 736 ezer munkahelyet teremtettek. Ezt néztük meg kicsit közelebbről.

Mfor-kommentár: A miniszterelnök a KSH munkaerőfelmérésében közölt 15-74 év közötti foglalkoztatottak számát hasonlította össze a 2010-es kormányváltáskor aktuálissal. Az adat amellett, hogy önbevalláson alapuló felmérés, minden olyan embert számításba vesz, akinek az elmúlt egy heten legalább 1 óra munkát végzett, valamint a statisztika a közfoglalkoztatottak jelenleg közel 180 ezres létszámát és a közel 110 ezer fő külföldön dolgozót is tartalmazza. Utóbbi létszám egyes felmérések szerint ennek többszöröse is lehet.
Vagyis közel 300 ezer olyan embert is ide számít, akik foglalkoztatása nem a klasszikus munkahelyteremtést jelent, illetve nem a kormány hatáskörébe tartozik.

Igaz, a kormány várakozása szerint 80 ezer olyan ember mindig lesz, aki piaci viszonyok között sosem tud majd elhelyezkedni, képzettségbeli vagy szocializációs problémák miatt. Róluk lemondani látszik a kabinet, hiszen ahogy nemrég megírtuk, a közmunkások bére nem emelkedik: a minimálbér bruttó 138 ezer forintja helyett idén is marad 81 530 forint.

Orbán Viktor évértékelő (MTI)
Orbán Viktor évértékelő (MTI)

A kormányfő ezen kívül nem sok gazdasági vonatkozású konkrétumot említett. Elmondta, hogy Oroszország mellett Lengyelországból és Romániából is jön gáz, a bankok és a médiumok több mint 50 százaléka magyar kézben van, nemzeti bankrendszer és médiumok nélkül nincs magyar függetlenség.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!