3p

Sajtóinformációkból már lehetett tudni, hogy valami komplex dologra készül a kormány a meddőség kezelését illetően. 2020 második felére össze is kell állnia a terveknek. Utasított a miniszterelnök.

November végén derült ki a hvg információi alapján, hogy már zajlik a Nemzeti Humán Reprodukciós Program előkészítése, mely a férfiak meddőségét szorítaná vissza. A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint ennél azonban többet szeretne kihozni a kormány ebből a programból.

Mint az a friss kormányhatározatból kiderül, a

"kormány célként határozza meg Magyarország demográfiai stabilitásának elérését, a humán reprodukciós eljárásokhoz történő egyenlő hozzáférés megteremtését".

Ennek érdekében arra kéri a kormány az emberi erőforrások miniszterét, Kásler Miklóst, hogy 2020. július 1-ig

  • alakítsa ki a Nemzeti Humán Reprodukciós Program fejlesztésének kereteit,
  • és dolgozza ki a művi megtermékenyítés egységes szakmai elveken, valamint eredményszemléleten alapuló finanszírozási rendszerét.

Az eddig ismert sajtóinformációktól eltérően azonban a program nemcsak a férfiak meddőségének kezelésére irányul, hanem a határozat szerint a női eredetű meddőségre is fókuszálnak majd. Kásler Miklósnak határidőre a szükséges jogszabály módosításokat is elő kell készíteni.

Ugyanez a határozat rendelkezik arról is, hogy az összevont szakellátás és a gyógyszertámogatás a jövő évi költségvetésben plusz pénzt kap. Az összevont szakellátásra 2,55 milliárd, a gyógyszertámogatásra pedig 798 millió plusz forrást kell átcsoportosítani. A forrás átcsoportosítás nyilván nem lehet független Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyekért felelős államtitkárának tegnapi bejelentésétől, mely szerint januártól ingyenessé válnak a meddőségkezelésben használt gyógyszerek és beavatkozások, 2020. júliusától pedig a meddőségi vizsgálat is ingyenessé válik a nők és a férfiak számára is.

A kormány alaposan felpörgette év végén a témát, hiszen Novák Katalin alig néhány órával azután tette meg bejelentését, hogy a Magyar Közlöny aktuális számából kiderült: a kormány hat magántulajdonban lévő meddőségi központot államosít és tulajdonába veszi a működtetésükhöz szükséges ingatlanokat is. A lépésre az egészségügyi szakember, Kunetz Zsombor szerint szakmai okok miatt nem volt szükség, az államosítás csak politikai haszonszerzésnek lehet jó.

A legfrissebb adatok szerint egyébként továbbra is egyre kevesebb gyerek születik Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal pont péntek reggel jelentette meg a friss statisztikát, miszerint októberben 7780 gyerek született, ami az előző havinál és az előző évinél is néhány százzal kevesebb. Október végéig összesen Magyarországon 74 064 gyerek jött világra, míg tavaly ez a szám ugyanezen időszakban 75 306 volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!