3p

Magyarország és Szerbia számíthat egymásra, ez a két ország biztonságban van, legyen szó gázról, vagy éppen élelmiszeripari termékekről - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a szerbiai Újvidéken.

A kormányfő a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár megnyitóján beszédében kiemelte: ő és a szerb elnök is választást nyert, és ilyenkor gondtalan pihenés jár az embernek, de látni az inflációt, a növekvő árakat, a fenyegető éhínséget a világ számos pontján és a katonai összecsapásokat Ukrajna területén. Jó hír azonban, hogy Magyarország és Szerbia számíthat egymásra, és mindkét ország erős mezőgazdaságban, tulajdonképpen Európa fontos élelmiszer-tartalékát jelenti Szerbia és Magyarország - magyarázta.

A vásáron - amelynek díszvendége Magyarország - a miniszterelnök kifejtette: Szerbia fölkészült a télre; alaposan fel kell készülni, és úgy látom, hogy önöknek ez sikerült. Mi is jó úton vagyunk, de nekünk még van néhány döntés, amit meg kell hoznunk - tette hozzá.

Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb államfő az általuk közösen megnyitott 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron 2022. május 21-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb államfő az általuk közösen megnyitott 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron 2022. május 21-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Úgy vélte, ráadásul a katonai konfliktus Ukrajnában is nehéz helyzetbe hozza mindkettejüket. Azt mondta a szerb elnöknek, hogy

nektek azért nehéz, mert nem vagytok tagjai az uniónak, nekünk meg azért nehéz, mert a tagjai vagyunk. Nehéz itt okosnak lenni.

Hangsúlyozta: de akármilyen viták lesznek az EU-n belül vagy kívül, mindent meg fognak tenni, hogy egyeztessék az álláspontjaikat és segítsék egymást a nemzetközi fórumokon is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy sokan kritizálták nagy programjukat, a Budapest-Belgrád vasútvonalat. Most, hogy az Ukrajnán keresztüli szállítás teljesen bizonytalanná vált, felértékelődik ez a beruházás - vélekedett.

Ésszerű döntésekre van szükség

Orbán Viktor kijelentette: Magyarország nem fogad el olyan brüsszeli döntéseket, amelyek gazdaságilag ésszerűtlenek, és amelyek olyan áremelkedést jelentenének, hogy lehetetlenné tennék a teljes mezőgazdasági kapacitás kihasználását. Magyarország egy tízmilliós ország, de ha jól gazdálkodnak, húszmillió embert tudnak élelemmel ellátni - magyarázta.

Közölte: de ehhez az kell, hogy mindenfajta átgondolatlan intézkedésekkel, olyan szankciókkal Oroszország ellen, amelyek tönkreteszik a magyar gazdálkodást, egy atombombával érnek föl, ezekkel nem szabad megterhelni a magyar gazdaságot, mert akkor nemcsak Magyarországot nem tudják ellátni, de nem tudják ellátni azokat sem, akik később migránsként jelennek meg a határainkon. A politika fontos, a háborút sem lehet figyelmen kívül hagyni, de a gazdaságban most ésszerű döntésekre van szükség, mert egyébként nagy baj lesz, és nem is Szerbiában és Magyarországon, hanem a világ más részein - mondta.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!