2p

A biztosítóknak 2024-ben nem egy, hanem két alkalommal kell pótadóelőleget fizetniük., cserébe az adót is két részletben fizethetik meg.

Módosultak a biztosítókat terhelő pótadók szabályai is. A közterhet továbbra is a 2024 végéig keletkezett biztosítási bevétel után kell sávosan megfizetni, ám a biztosítóknak

idén az eddigi egy helyett két alkalommal, május 31-ig és november 15-ig kell pótadóelőleget fizetniük.

Cserébe magát az adót nem egy összegben, a tárgyévet követő év január 31-ig, hanem két egyenlő részletben, január és július utolsó napjáig kell majd megfizetniük – jelent meg a kormányrendelet a csütörtök esti Magyar Közlönyben.

A Magyar Biztosítók Szövetsége korábban elégedetlenségének adott hangot, amiért a kabinet 2024-re megemelte a szektorból várt különadó előirányzatát.

Az idei elfogadott költségvetés szerint biztosítási adóból 219,4 milliárd forint bevételt remél a kormány. A bevétel a Honvédelmi Alap 842 milliárd forintos fejezeti előirányzatának 26 százalékát teszi ki.

Korábban lapunk arról számolt be, a csütörtök esti Magyar Közlönyben a gyógyszergyártók a különadó mellé egy extraprofitadót is kaptak a nyakukba.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!