2p

Nem elég, hogy pénteken Brüsszelben össztűz alá került Orbán Viktor, ugyancsak ma egyik fő szövetségese, a lengyel kormányzópárt (Jog és Igazságosság - PiS) által vezetett koalíció formálisan elveszítette a többséget a lengyel alsóházban, miután három képviselője távozott a frakcióból. 

A Jog és Igazságosság párt három távozó politikusa nem csatlakozik a meglévő ellenzéki frakciókhoz, hanem saját csoportot alapít. Döntésüket azzal indokolták pénteki sajtóértekezletükön, hogy ellenzik a kormány májusban bemutatott, Lengyel Megállapodás nevű országfejlesztő programját, mely szerintük hátrányosan érinti majd a lengyel kisvállalkozókat.Bejelentették: nem a "totális" ellenzék szerepére készülnek, érdemlegesen értékelik majd a szejm napirendjére kerülő projekteket.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel, itt még szorosan egymás mellett (fotó: MTI)
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel, itt még szorosan egymás mellett (fotó: MTI)

A három képviselő távozása nyomán a PiS-nek 229 képviselője lesz a 460 fős alsóházban. A többség elveszítése egyelőre formálisnak, nem pedig ténylegesnek tekinthető a kilépő képviselők "nem totális ellenzékisége" miatt, valamint annak nyomán is, hogy a PiS június közepén egyes programpontok kölcsönös parlamenti támogatásáról szóló megállapodást kötött egy kisebb ellenzéki tömörüléssel, a Kukiz'15 párttal. A volt elnökjelölt, Pawel Kukiz rockénekes által irányított pártnak négy képviselője van.

Bonyolíthatja viszont a jövőben a PiS helyzetét, hogy egyes témákban feszültségek érzékelhetők közte és a kormánykoalíció két kisebb pártja, a Szolidáris Lengyelország és az Egyetértés között is.

A kormánykoalíciós fejlemények kapcsán pénteken Mateusz Morawiecki miniszterelnöknél tudakolóztak lengyel újságírók Brüsszelben, az európai uniós állam- és kormányfők tanácskozását követő sajtótájékoztatóján. Morawiecki reményét fejezte ki, hogy legyőzik az ellentéteket. "További együttműködésre számítok" - jelentette ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!