5p

Brüsszellel meg harcolunk.

Péntek reggeli, Kossuth rádiós interjúját a kéthetesre duzzasztott oltási akcióhét eddigi tanulságaival kezdte Orbán Viktor, elmondása szerint a számok magukért beszélnek, tegnap estig az oltópontokon az akció keretében 1 millió oltást adtak be. Ebből 800 ezer harmadik, 115 ezer első oltás volt. Szerinte ezzel két hét alatt az emberek biztonsága jelentős mértékben nőtt. 

"Száguldunk, vágtatunk, jól állunk"

a harmadik oltással, fogalmazott Orbán.

Összesen már 2 millió 600 ezer beadott harmadik oltásnál tartunk. Az első két oltás hatékonysága hat hónap után kezd csökkenni, de a harmadikkal a védettségi szint 90 százalékra visszaemelhető, mondta a miniszterelnök, majd megállapította:

"idén az a legnagyobb ajándék, ha beoltjuk egymást,"

aztán ő is felhívta a figyelmet, hogy újabb oltási akcióhetek jönnek.

Kérdésre válaszolva Orbán elmondta, hogy az oltópontok terhelése nagy, de nem túl nagy: eddig fantasztikusan küzdött minden egészségügyis, nem roppantak össze.

Orbán Viktor. Illusztráció. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)
Orbán Viktor. Illusztráció. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

A miniszterlenök azt is elmondta, hogy új eszközökkel fogják népszerűsíteni az emlékeztető oltást: a kormány mindenkit meg fog keresni e-mailben, smsben, levélben, akinek lejár a védettségi ideje, erről értesítést kap. A következő másfél hónapban emellett minden településen oltási akciónapokat szerveznek.

A Pedagógusok Szakszervezete attól tart, hogy az állami oktatási intézményekben kötelezővé tett oltatás tanárhiányt szül majd, mert vannak olyan pedagógusok, akik elutasítják az oltást. Orbánnak az a tiszteletteljes kérése a pedagógusok felé, hogy fogadják el, hogy "nekünk, szülőknek" a gyerekink a legfontosabbak, "arra kérjük őket, hogy vegyék fel az oltást."

Az omikron-variánsról sok konkrétum még nem derült ki, Orbán se tudott róla nagy megfejtéseket mondani. Érzi a tudományos bizonytalanságot, még nem tiszta, mennyire veszélyes ez a mutáns. A miniszterelnök azt monda: amit most merek mondani az az, hogy az első napok ijedtsége nagyobb volt, mint amit az új variáns eddig indoklni látszik, de

"aki egyszer megégette a száját forró tejjel, az a hideg vizet is fújva issza"

- csavart egyet a jobb félni, mint megijednin Orbán.

Fúj, Brüsszel

A brüsszelezős rész következett az interjúban. A Fidesz gyermekvédelmi törvényét megszavazta a kormánytöbbség. Ezt a törvényt az Európai Bizottság folyamatosan támadja (mert a pedofilellenesnek indult törvényt menet közben LMBTQI-ellenessé szabta át a kormány, azt szavazták meg - a szerk.). Orbánt a brüsszeli támadás egyáltalán nem érdekli, mondhatnak, amit akarnak. A miniszterelnök nem szeretné, hogy bárki beleszóljon abba, hogyan neveljük a gyerekeinket.

Az EU kritikáját Orbán aztán valahogy átmosta abba, hogy ők a magyarok magyarságát, kultúráját támadják. Azért utána visszatért a korábban elhagyott terepre, és azt mondta, őrület az a nyugati hullám, ami nem tartja tiszteletben a szülők jogát a gyerekek szexuális nevelésére. Szerinte nem fordulhat elő, hogy elküldjük a gyerekeket iskolába, és ott "mindenféle aktivisták mindenfajta eszméket, ideákat, ötleteket és életmódokat népszerűsítenek," melyekkel Orbán egyáltalán nem ért egyet.

Az uniós helyreállítási alap pénzeinek folytatólagos visszatartása került terítékre a következőkben. Orbán: zsarolnak bennünket, de ami jár, az jár, ki is fogjuk szorítani belőlük. "Ez egy idegjáték is." Túlerőben vannak, de megvannak a korlátaik, nem engedhetnek meg maguknak akármit, magyarázta az Európai Unióról.

A hírek szerint az EU a Magyarország ellen indított jogállamisági mechanizmust sem fogja megsemmisíteni. Orbán szerint ezzel is a jövő évi választásba akarnak beavatkozni. Ma nem tudják az ő érdekeiket érvényesíteni, mert nemzeti kormányunk van, ők meg olyan magyar kormányt akarnak, akik csak annyit mondanak a parancsaikra: jawohl, mondta Orbán.

Rezsi

Orbán kicsit promózta a kkv-k rezsicsökkentését is. A nagypiaci árak, mint ismert, most épp jóval magasabbak, mint a magyar lakossági energiapiaci árak. Ezzel kapcsolatban Orbán megerősítette: az energiaszolgáltatóknak kell lenyelni a veszteséget, nem háríthatják át a magyarokra.

A kormány új döntése értelmében mostantól 33 ezer kisvállakozó is átsorolhat egy kedvezőbb árkategóriájú energiaellátási díjszabásba, ha a szerződéseik megengedik. Ehhez feltétel, hogy legfeljebb 10 ember alkalmazzanak, és az árbevételük ne legyen több, mint 4 milliárd forint, mondta Orbán.

Végül a miniszterelnök azt mondta, most Magyarországon fizetik a lakosok az áramért meg a gázért a második legkevesebbet az EU-ban. A bécsi energiaárak a budapesti kétszeresei, a berliniek háromszorosak, a stockholmiak nyolcszorosak.

A műsorvezető kissé kárörvendően zárásként előhozta, hogy két ellenzéki vezetésű város, Budapest és Hódmezővásárhely önkormányzata is igényelte az alacsonyabb díjszabású kategóriába való belépést. Orbán nem rúgott bele Karácsony Gergely főpolgármesterbe és Márki-Zay Péter hódmezővárosi polgármesterbe, annyit mondott, hogy ilyenkor a lakosok érdekeit kell nézni, és "örülünk, ha segíthetünk."

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!