2p

Orbán Viktor miniszterelnök szerint azok az intézkedések, amelyeket eddig meghoztak, elegendőek lesznek ahhoz, hogy a második csatát is megnyerje az ország.

Szokásos péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal is kitért a gazdaságvédelmi intézkedésekre, pontosabban a munkaerőpiacot érintőekre. Véleménye szerint a munkanélküliség kérdéséhez kétféleképpen lehet hozzáállni:

"vannak országok, melyek meghosszabbítják a munkanélküliségi ellátás jogosultsági idejét, ez Magyarország számára idegen felfogás." Magyarország a másik utat választotta, mivel munka alapú gazdaság vagyunk, ezért mi a munkahelyteremtés felé fordultunk.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Felidézte: a közmunkaprogramot 200 ezer főre bővítették, de ha szükséges lenne, ezt "holnap reggel azonnal tovább tudják növelni". Készen áll a honvédség is arra, hogy munkaképes, jó fizikai állapotban lévő fiatalokat foglalkoztasson. Kitért a bértámogatásra is, amelyet jelen állás szerint 5400 vállalkozás igényelt, amivel 72 ezer ember béréhez nyújt az állam anyagi támogatást. "Ilyenkor mindig bevezetjük az adócsökkentést" - tért ki a júliustól ismét csökkenő szociális hozzájárulási adóra, mely a megfogalmazással ellentétben ez a 6 éves bérmegállapodás értelmében bekövetkező változás, nem új, a válságkezelést szolgáló intézkedés. Végezetül megemlítette még, hogy több tízezer nehéz helyzetbe került vállalkozónak alig kell közterhet fizetnie. A kormányfő minden héten monitorozza az intézkedések sikerét, az eredményeket és úgy véli:

"a beruházások támogatásával együtt ezeknek a munkahelyvédelmi eszközöknek elégnek kell lenniük (...) ez így elég lesz ahhoz, hogy a második csatát is megnyerjük. Az első csata a járvány megfékezése volt, amit megnyertünk. A második csata a munkahelyek megmentése és visszaépítése, ami ezzel az eszközrendszerrel sikerülni fog." - mondta Orbán Viktor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!