2p

Erről döntöttek Brüsszelben.

Az Európai Bizottság által a tagállamoknak beterjesztett terv szerint a tagállamoknak fokozatosan, 6-8 hónapon belül le kell állítaniuk az olajimportot Oroszországból Magyarország és Szlovákia kivételével – ez a két tagállam az orosz olajtól való nagyfokú függősége miatt 2023 végéig folytathatja az importot, adták hírül nemzetközi hírügynökségek uniós diplomatákra hivatkozva.

Egyelőre még jöhet az orosz olaj. Fotó: Depositphotos
Egyelőre még jöhet az orosz olaj. Fotó: Depositphotos

A Bizottság tervei szerint nyersolaj esetében hat, olajtermékek esetében nyolc hónap múlva lépne érvénybe az importtilalom. Szerepet játszik majd az is, hogy az olaj vezetéken vagy hajón érkezik-e.

Az olajembargó az Oroszország elleni hatodik uniós szankciós csomag része, amely emellett új büntető-intézkedéseket tartalmaz orosz vállalatok, köztük a legnagyobb orosz bank, a Sberbank ellen. Egyúttal újabb orosz bankokat tiltanak ki a nemzetközi Swift-rendszerből.

A Bizottság döntését az olajembargóról ma vitatják majd meg az uniós tagállamok nagykövetei. A szankciók életbe lépéséhez az Európai Tanács, ezen belül pedig az összes tagállam jóváhagyása szükséges.

FRISSÍTÉS:

A fentiekkel összhangban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ma az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban bejelentette, hogy a Bizottság az Oroszországból származó kőolaj importjának fokozatos tilalmát javasolja. Az EU hat hónapon belül szeretné fokozatosan megszüntetni az oroszországi kőolajbehozatalt, az év végére pedig a finomított olajtermékek importját is. Elmondása szerint gondoskodni fognak arról, hogy az orosz olajat rendezett módon vonják ki az uniós piacról, valamint alternatív szállítási útvonalakat fognak biztosítani, írta az MTI. 

Laptársunk, a Privátbankár.hu uniós olajembargóról szóló háttéranyagát itt olvashatják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!