2p

Az önkormányzatok bővülő forrásokkal számolhatnak, a kormány megtartja azokat a támogatási és kompenzációs mechanizmusokat, amelyeket az elmúlt években is működtetett - mondta Varga Mihály a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlése közben tartott sajtótájékoztatón.

A pénzügyminiszter kijelentette, ha a pénz nem lesz elég, a kormány kész arra, hogy a támogatási kereteket növelje. Jelezte, hogy jövőre az önkormányzatok működése összesen 4200 milliárd forintba kerül, ebből 1050 milliárd forintot biztosít majd a központi költségvetés. Varga hozzátette, továbbra is azon dolgoznak, hogy az infláció minél kisebb mértékű legyen, így a jegybank csökkenthesse a kamatot és a kedvezőbb hitelfelvételi lehetőségek lendületbe hozhatják a fogyasztási és a beruházási oldalt.

A miniszter kiemelte, számításaik szerint az év végére egyszámjegyű lesz az infláció, a következő évben pedig 6 százalékos inflációval tervezve a gazdaság egésze 4-5 százalékos mértékben növekedhet. "Stabil, kiszámítható működést tervezünk, 2024 egy védelmi költségvetés lesz, a családok biztonságának megtartása, a nyugdíjasok védelme, a munkahelyek megtartása, illetve a rezsivédelem kap prioritást" - ismertette Varga Mihály.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!