3p

Meglehetősen érdekes folyamatot láthattunk a KSH kedden közzétett inflációs adataiban. Az új személygépkocsik ára ugyanis annak ellenére emelkedett, hogy a piac közben gyakorlatilag összeomlott.

Az idei évben folyamatosan emelkedett az új személygépkocsik ára, az első hónapban csak minimálisan, azt követően viszont három hónapon át 1,3 százalékkal, majd májusban közel 2 százalékkal. A tavalyi stabil árak után ez nem szokványos, hiszen akkor a legnagyobb havi változás is fél százalékos volt, miközben júniusban például csökkenő árakat láttunk. Mondhatjuk persze, hogy a mostani nem volt kiemelkedő áremelkedés, az azonban mégis meglepő, hogy egy gyakorlatilag összeomló piacon a forgalmazók magasabb árakat igyekeznek érvényesíteni.

Van ahol lenullázódott a piac (forrás: depositphotos.com)
Van ahol lenullázódott a piac (forrás: depositphotos.com)

Ennek hátterében persze több tényező is áll, hiszen az idei évben már csak a szigorúbb környezetvédelmi normákat teljesítő járműveket lehet értékesíteni, ami a kínálat szűkülésén keresztül önmagában hozzájárult az árak növekedéséhez. Érdekesség, hogy olcsó modellek is kiestek a forgalmazásból, a Lada, amely például oldalán azt közölte, hogy az újautó-forgalmazást bizonytalan ideig felfüggesztették Európában és ezen belül Magyarországon is. (Mindezt azzal magyarázták, hogy a Lada többségi tulajdonosa, a Renault-Nissan Szövetség, globális stratégiájának kialakításakor eldőlt, hogy a Lada-márka modelljeit nem európai forgalmazásra szánja, így a gyár az európai emissziós normáknak megfelelő modellek gyártását leállította, ezáltal az európai import lehetősége is megszűnt.)

A változó előírások mellett volt még egy tényező, amely az árak növekedése irányába hatott: a forint ugyanis az idén számottevően gyengült, hiszen az év elején még 330-on jegyzett euró kurzusa április elején a 370-es szintet is megközelítette. Igaz, azóta némileg visszaerősödött a magyar fizetőeszköz, hiszen az elmúlt napokban a 345-ös szint alatt stabilizálódott, de ez is 5 százalékos gyengülést jelent. Ebből a szempontból tehát például akár visszafogottnak is tűnhet a gépjárműforgalmazók lépése.

 

Miközben az árak emelkedtek, áprilisban az új gépkocsik forgalma a felére esett vissza. Az összeomlás ellenére mégis Magyarországon kifejezetten jó hónapot zártak a kereskedők, hiszen az európai uniós átlag 75 százalék feletti zuhanást jelzett.

A következő időszakban ugyanakkor vélhetőleg elindul a gödör aljáról felfelé a piac, amit többek között támogatnak az utóbbi időben meghirdetett „ingyenes” hitelprogramok is. Ezek mellett továbbra is él a nagycsaládos vásárlási kedvezmény és a közelmúltban az olcsó elektromos autókra is jelentősebb támogatást ígértek. A nagy kérdés az lesz, hogy a visszapattanás dinamikája hogyan alakul és közben a forint árfolyama miként alakul. Ezektől ugyanis valószínűleg erősen fog függni, hogy a hazai újautópiacon milyen árak alakulnak majd ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!