2p

A második negyedévben tragikusan teljesített az amerikai gazdaság, igaz, a 33 százalékos GDP zuhanás kisebb, mint amit az elemzők vártak.

Soha ekkora visszaesést még nem mértek az amerikai gazdaságban, mint 2020 második negyedévében. Az amerikai GDP ugyanis 32,9 százalékkal esett vissza, igaz az elemzői várakozások átlaga még ennél is rosszabb, 34,7 százalékos zuhanásról szólt.

A GDP minden összetevője esetén csökkenést regisztráltak a statisztikusok, így a háztartások fogyasztása, az export, a készletek, a vállalati, illetve az állami és önkormányzatok beruházások is mind-mind visszaesést jeleztek, így nem csoda, hogy az adott időszakban előállított összes áru és szolgáltatás együttes eredménye is jelentősen elmaradt a bázis időszak számaitól. A visszaesés egy komplex folyamat volt, hiszen a korlátozások miatt sok cég függesztette fel a működését, ami miatt jelentős elbocsátások jöttek, ez pedig visszahatott a gazdaságra és tovább mérsékelte a fogyasztást.

A második világháború óta jegyzik fel a negyedéves statisztikákat, és az eddigi leggyengébb három hónapot 1958-ban mérték, akkor 10 százalékkal gyengült az amerikai gazdaság. Egy évtizede a pénzügyi válság is jóval kisebb mértékben sújtotta az amerikai gazdaságot, akkor a leggyengébb negyedévben 8,4 százalékos volt a visszaesés. A visszaesés összességében nem okozott meglepetést, a szakemberek pedig már előre néznek, és a következő negyedévek folyamatait találgatják. Számos makróadat mutatott egyébként javulást, ám a munkaerőpiacon még mindig nagyon sok a munkanélküli. Arról nem beszélve, hogy az Egyesült Államokban csak nagyon rövid időre tudták a fertőzöttek számát mérsékelni, és a járvány továbbra is tombol, ami a hatósági korlátozások mellett számos fogyasztót önmérsékletre int, ez pedig azt feltételezi, hogy a fogyasztás a nyáron még nem zökken vissza a járvány előtti kerékvágányba.

 

Problémát jelent, hogy a munkaerőpiacon ugyan a nyár folyamán biztatóan csökkentek az újonnan regisztrált munkanélküliek száma, ám július elején ez a folyamat megtorpant. Sőt immár második hete növekszik a munkanélküli ellátásra jelentkezők száma. Ráadásul a tartósan munkanélküliek száma sem tudott az utóbbi hetekben mérséklődni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!