Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
Kormos Olga Kormos Olga

A koronavírus-járvány kialakulása óta arra kíváncsiak az emberek, meddig maradnak védettek, ha elkapják a vírust. Egy friss tanulmány erre adhat választ, és külön jó hír, hogy tudományosan igazolt már, hogy a betegek többsége fél évig is immunis lehet egy új fertőzésre.

A legtöbben arra vagyunk kíváncsiak, hogy a koronavírus-fertőzés után mennyi ideig maradhat védett az ember, s erre most egy friss tanulmány adhat válaszokat. A semlegesítő antitestek szintje és változása alapján 5 csoportot állapítottak meg, de az 5. csoport inkább csak tudományos érdekességű, ezért laikusok számára az első négy csoport érdekes - írják Pécsi Virológusok közösségi oldalukon.

A többség fél évig is védett marad. Fotó: DepositphotosA többség fél évig is védett marad. Fotó: Depositphotos

A kutatók által vizsgált 164 beteg mintáit több időpontban is vizsgálták, az utolsó vizsgálat 6 hónappal (180 nap) a tünetek megjelenése után történt!

- 1 csoport:  az ide tartozó személyeknél nagyon alacsony (szinte negatív) semlegesítő antitest szintet mutattak ki már a betegség kezdetén is. Ez a vizsgálat betegek 12 százalékát érintette (19/164 beteg).

- 2. csoport: ezeknél a betegeknél a betegség kezdetétől számított körülbelül 20 napig magas, majd nagyon gyorsan csökkenő semlegesítő antitest szintet mértek. Sok esetben 180 nappal a tünetek kezdetétől már nem volt kimutatható semlegesítő antitest szint. 27 százaléka (44/164) a betegeknek ebbe a csoportba tartozott.

- 3. csoport: ide azokat a személyeket sorolták, akik szintén magas semlegesítő antitest szintet produkáltak az első 2-3 hétben, de a csökkenés lassú volt és még 180 nap után is volt egyértelműen mérhető semlegesítő antitest szint. A betegeknek 29 százaléknál (52/164) írták le ezt a jelenséget.

- 4. csoport: itt vannak a „legszerencsésebbek”, hiszen náluk a betegség kezdetétől számított 6 hónap múlva is magas semlegesítő antitest szintet mértek. A legtöbb beteg, 32 százalék (52/164) tartozott ebbe a vizsgálati csoportba és ők zömmel súlyosabb klinikai tünetekkel vészelték át a fertőzést.

- 5. csoport: csak három ember tartozott ide, akik szokatlanul magas antitest-növekedést mutattak a lábadozásuk alatt.  

"Nagyon fontos, hogy a sejtes immunitás alapját képező T-sejt válasz, minden csoportban hasonlóan magas volt" - hívják fel a figyelmet a kutatók.

Mindebből persze kiderül, hogy a végre kézzel fogható eredmények ellenére az, hogy melyik csoportba tartozunk, a véletlen műve, s csak utólag derül ki, vagy lehet, hogy akkor sem. Egy biztos: a semlegesítő antitestek szintje nagyon eltérő lehet a COVID-19 betegségből felépült betegek estében, és minden esetben ezt csak egyéni szinten lehet mérni!

További tanulság, hogy 61 százalékban az átvészelt fertőzötteknek a tünetek kezdete utáni 180. napon is van „elégséges” semlegesítő antitest szintjük, tehát rendelkeznek valamilyen szintű védettséggel.

A tanulmány arra is választ ad, hogy a semlegesítő antitestek szintje és változása mégis nagyban függ a betegség átvészelésekor megjelenő klinikai tünetek súlyosságától (erről egyébként korábban egy infektológussal is beszélgettünk, mi is az igazság). Súlyosabb betegség esetén magasabb antitest szint alakult ki, ami hosszabb ideig fenn is maradt a szervezetben.

Mivel az átvészelt betegek legalább 39 százalékánál alacsony (vagy teljesen negatív) a semlegesítő antitest szint, így nagyon fontos a járványügyi intézkedések folyamatos betartása (maszkviselés, távolságtartás, kézfertőtlenítés).

A hosszabb távú, tartós immunitás elérése érdekében nagyon fontos az oltás felvétele és az átoltott lakosság arányának emelése!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.