2p

Idén megtartják az ottalvós Erzsébet-táborokat is, június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin azt mondta: tavaly a koronavírus-járvány miatt csak a napközis táborokban vehettek részt a gyerekek, idén viszont az oltás tömegessé válásának köszönhetően az ottalvós táborok is biztonságosan megszervezhetőek. A biztonság garantálásáért a 18 év feletti dolgozók és látogatók csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a táborokban - emelte ki, hozzátéve: az esetleges megbetegedésekre is megfelelően tudnak reagálni.

A miniszter emlékeztetett: Zánkán teljesen felújították a táborhelyet, így 21. századi körülményekkel várják a diákokat, Fonyódligeten pedig jelenleg is tart a felújítás, ott augusztus elsejétől jurtatáborban vehetnek részt a gyerekek. Az ottalvós táborok vasárnap estétől péntekig tartanak, ez alatt az étkezést biztosítják a résztvevőknek - ismertette. Hozzáfűzte: a szülőknek a táborért jelképes összeget kell fizetniük, amelyet a diákok később elkölthetnek a büfében.

Novák Katalin a csillebérci táborhelyről szóló kérdésre azt felelte: ha lesznek rá források, a táborhely a következő időszakban megújul. A miniszter reményei szerint három éven belül már lehet majd gyermektáborokat szervezni Csillebércen is. Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke tudatta: a táborokra a felhívások hétfőn jelennek meg, jelentkezni május 28-ig lehet, a táborozásra lehetőséget kapókat június 11-ig értesítik.

Idén a tíz hét alatt 80 ezer gyerek vehet részt az Erzsébet-táborokban. Zánkán 3350-en, Fonyódligeten 800-an táborozhatnak egyszerre, összességében kétszer annyian, mint a korábbi években - emelte ki az elnök, aki szerint ez azt jelenti, hogy szinte mindenki részt vehet majd a táborban, aki jelentkezik.

Hozzátette: a táborozók naponta 60 program közül választhatnak. A járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban elmondta: a táborokban a nap 24 órájában jelen lesznek az Országos Mentőszolgálat és a Bethesda Gyermekkórház dolgozói, kidolgozták a járványügyi protokollt és tesztelési lehetőséget is biztosítanak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!