2p

Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett százmilliárd forintos keretösszegű hitelprogram mellett két új programot is javasol a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK).

Parragh László, a kamara elnöke a Portfolio-nak azt mondta, hogy azokat a vállalkozásokat is segíteni kell, amelyek nem tartoznak a szűken vett turizmus-vendéglátáshoz, a harmadik program pedig a fiatal, nemrég indult vállalkozásoknak segíthetne és a digitalizációt támogatná.

Parragh László MKIK-elnök Fotó: MTI
Parragh László MKIK-elnök Fotó: MTI

Óriási az érdeklődés a cégek részéről a 100 milliárd forintos keretösszeggel elinduló, 0 százalékos kamatozású hitel iránt. 

- mondta Parragh László. Az eredeti program a turizmus-vendéglátás területén tevékenykedő vállalatoknak segít, amelyek közül az elsők már márciusban megkaphatják a hitelt, azonban nem csak ők szenvednek a válság hatásaitól. Szerinte a második programban tevékenységi körtől függetlenül kell segítséget nyújtani a cégeknek, hiszen sokan a gazdaság rejtett szegmenseiben dolgoznak, akik nincsenek annyira szem előtt, mint például egy bezárt étterem. 

A lapnak arra a felvetésére, hogy miért nem vissza nem térítendő támogatást kapnak a cégek, azt mondta, hogy az állam nem engedheti meg magának, hogy egyedül finanszírozza a vállalatokat. Arra a felvetésre pedig, hogy miért nem igényelhető nagyobb összeg, mint 10 millió forint, azt mondta: a költségvetés hatalmas bevételkieséseket szenvedett el a válságban, és minden egyes nap tízmilliárdos a további veszteség, amíg fel nem oldjuk a korlátozó intézkedéseket. Szerinte a fiatal vállalkozásokat is érdemes megsegíteni, ugyanis ezek a cégeknek jellemzően kevés tartalékkal rendelkeznek - írta a Portfolio.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!