4p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A kistelepüléseken is meghaladja a 30 millió forintot az átlagos Otthon Start-hitelösszeg, a fővárosban pedig már a tranzakciók többségéhez igénybe veszik a hitelprogramot, amely különösen a Duna pesti oldalán pörgött fel. Az újlakás-piacot azonban alig befolyásolja az Otthon Start, mivel az igénylők 90 százaléka használt lakást akar venni a pénzből. 

Rekordszintre, 60 százalék fölé emelkedett a hitel segítségével vásárolt lakások aránya az első negyedévben – derült ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb lakáspiaci jelentéséből. Az arány az Otthon Start tavaly szeptemberi bevezetése előtt 36 százalék volt.

A lakáshitel-szerződések volumenére a tavalyi utolsó negyedévből vannak adatai a jegybanknak. Eszerint éves szinten 130 százalékkal emelkedett a megkötött szerződések volumene, 2025 utolsó három hónapjában pedig elérte a 799 milliárd forintot.

Az Otthon Start hitelek márciusban a lakáshitelek 72 százalékát tették ki: az első fél évben összesen 33 200 ilyen hitelszerződést kötöttek a bankok 1161 milliárd forint értékben. Az igénylők átlagosan 35 millió forintot vettek fel a program keretében, a futamidő középértéke 23 év. 

Az átlagos igényelt összeg a kistelepüléseken is meghaladja a 30 millió forintot az Otthon Start esetében, Budapesten pedig 43 millió forint.

Az ilyen típusú hitelek 90 százalékát használt lakás vásárlásának finanszírozására veszik fel, tehát az újlakás-piacot még csak kismértékben befolyásolja az Otthon Start.

Bár Budapesten arányaiban kevesebb a hitelprogram feltételeinek megfelelő lakás, mégis a fővárosban a legmagasabb az ahhoz kapcsolódó tranzakciók aránya a lakáspiacon. A jegybank által becsült 52 százalékos budapesti arány lényegesen magasabb a községekre jellemző 27 százalékosnál.

Ebből arra lehet következteni, hogy Budapesten és néhány jobb helyzetben lévő vidéki térségben kapták fel igazán ezt a lehetőséget. A főváros pesti oldalán több kerületben és a tolnai járásban ezer lakosra 5-10 Otthon Start-hitelfelvétel jut, a hitelprogram pedig a székesfehérvári, a veszprémi, a tatabányai és a szombathelyi járásban is népszerűbb az országos átlagnál.

Idén már csökken a kereslet

A lakáspiaci jelentésből kiderült: a magyarországi lakásárak reálértéken 19 százalékkal emelkedtek tavaly, ez volt az elmúlt 25 év legnagyobb mértékű reálérték-emelkedése. Az idei első negyedév előzetes adatai szerint az éves áremelkedés 17,7 százalékra mérséklődött országos szinten, a második negyedévben pedig a jegybank előrejelzése alapján 19,1 százalékra emelkedhet.

Ami az újlakás-piacot illeti, országosan 7,4 százalékos volt az áremelkedés 2025-ben, Budapesten pedig 10 százalék. A fővárosban jelenleg 1,85 millió forint az új lakások átlagos négyzetméterára.

Az idei első negyedévben nagymértékű, 18 százalékos visszaesés volt a lakáspiaci tranzakciók számában a tavalyi év első három hónapjához képest. Ehhez hasonló, 17 százalékos keresletcsökkenést jeleznek az ingatlan.com hirdetési portál adatai is. 

A zenga.hu pénteken arról írt: az eladó panellakások tulajdonosainak átlagosan 3,5 százalékkal kell csökkenteni a hirdetési árat, mielőtt megjelennek a vevők. Május eddigi időszakában a téglalakásoknál átlagosan 4 százalékkal kellett lejjebb vinniük az eladóknak az árat a hirdetési idő során, hogy megjelenjen a kereslet.

Idén áprilisban a családi házaknál 11 százalékkal volt gyengébb a kereslet, mint a tavalyi átlag, a téglalakásoknál 42 százalékos, a paneleknél 46 százalékos volt a visszaesés.

Budapesten jelenleg 1,28 millió forintos átlagos négyzetméteráron hirdetik a panellakásokat. A XI. kerületben ez az összeg eléri az 1,55 millió forintot.

A Klasszis Médiához tartozó laptársunk, a Privátbankár Mennyit ér az ingatlanom? rovata nemrég részletesen foglalkozott a XI. kerületi panelek piacával. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG