1p

Az előző végén 5,8 százalékos GDP-arányos deficit volt az állás, ezt sikerült feljavítani 0,1 százalékának megfelelő többletre.

Az idei első negyedévet a bruttó hazai termék (GDP) 0,1 százalékának megfelelő 10,2 milliárd forint többlettel zárta előzetes adatok szerint a kormányzati szektor az előző negyedévi 5,8 százalékos GDP-arányos 626,4 milliárd forint deficitet követően - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A tavalyi első negyedévben 79,6 milliárd forint, a GDP arányában 0,8 százalékos volt a kormányzati szektor deficitje. Az egyenleg javulása a bevételeknek a kiadásoknál nagyobb mértékű növekedéséből adódott - közölte a hivatal. 

A kormányzati szektor - amely az államháztartás önkormányzatok nélküli alrendszerét foglalja magába - uniós módszertannal számolt bevételei az első negyedévben 313 milliárd forinttal, 7,4 százalékkal nőttek, a kiadások pedig 223 milliárd forinttal, 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!