2p

Elmarad a Szegedi Tudományegyetem szombati tanévnyitó ünnepsége, mert a rektorhelyettes tesztje pozitív lett.

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) végzett koronavírus-szűrések során az egyik rektorhelyettes tesztje pozitív lett - közölte az SZTE. Az egyetem működése zavartalan, a szűréseket és az eljárásrendet a
Nemzeti Népegészségügyi Központ iránymutatásai alapján végzik.

Az Egyetem működésében a lehető legkisebb kockázatot kívánjuk vállalni, a kontaktok számát úgy csökkentjük, hogy az az alapműködést, azaz az oktatást és a gyógyítást ne befolyásolja. Így az elkövetkezendő  időszak nyilvános eseményeit – így a szeptember elsejére tervezett tanévkezdő sajtótájékoztatót és a szeptember 5-i tanévnyitó ünnepséget – nem tartjuk meg - tájékoztattak.

A rendezvények megtartásáról a későbbiekben adnak ki értesítést. Az ELTE TTK már hétfőn úgy döntött, hogy lemondanak a fizikai órák nagy részének megtartásáról. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az előadásokat és szemináriumokat eleve online kezdik megtartani. Jelenléti formában a laborgyakorlat, szakmai gyakorlat és terepgyakorlat típusú órák lesznek megtarthatók.

A kormány a lehető legtöbbet megteszi annak érdekében, hogy ez a tanév is úgy induljon - még ha szokatlan körülmények között is -, ahogy az eddigiek: fizikai és anyagi értelemben egyaránt biztonságban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!