3p

A jelenlegi válság megszűnéséhez Vlagyimir Putyin orosz elnöknek el kell veszítenie a háborút - jelentette ki kedden Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.

Az ukrajnai menekültekről szóló vitában a biztos elmondta: Putyin arra törekedett, hogy megossza Európát, de hiába, ez EU egységesebb és erősebb, mint valaha. Mint mondta, mintegy 4,3 millió ukrán menekült el a háborús erőszak elől és kapott ideiglenes védelmet az EU-ban, amit az unió 2024 tavaszáig szándékozik meghosszabbítani. A tagállamok befogadták őket, de sokan visszatértek Ukrajnába, hogy harcoljanak az orosz erők ellen vagy családjukat védelmezzék. Elmondta: Bucsa polgármestere egy közelmúltbeli találkozón arról tájékoztatta, hogy a település lakosainak mintegy 70 százaléka visszatért a márciusi mészárlás után.

"Minden ukrán azt reméli, hogy Putyin elveszti a háborút és sokan közülük az életüket is áldoznák azért hogy az Ukrajna nyerjen" - jelentette ki.

Putyin bukásában reménykednek az ukránok is. Fotó: Sky News
Putyin bukásában reménykednek az ukránok is. Fotó: Sky News

Hangsúlyozta, hogy az EU a menekültek munkavállalását igyekszik segíteni, ennek érdekében a bizottság hétfőn online álláskereső hírportált indított el, amelynek felületén a menekültek több mint három millió állására pályázhatnak. Emellett a bizottság 400 millió eurót különített el arra az esetre, ha a tél folyamán még több menekülő érkezne az EU-ba. "A források 30 százalékára a helyi önkormányzatok pályázhatnak" - tette hozzá. Johansson arra is kitért, hogy az oroszok is menekülnek a mozgósítás elől, de többségük nem Európa felé veszi az irányt.

"Nagy probléma, hogyan különböztessük meg a rossz és jó szándékú orosz állampolgárokat. A turistavízumot már megvontuk tőlük és szigorúan ellenőrzünk minden orosz menedékkérőt" - hangsúlyozta. Hozzátette: "mindennek ellenére Európa nyitott akar maradni, különösen az üldözött újságírók és ellenzéki aktivisták számára".

Gál Kinga, a Fidesz uniós parlamenti képviselője felszólalásában elmondta: Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója keretében rendkívüli erőfeszítéseket tesz az ukrán menekültek fogadása érdekében. "Az egyik legtöbb ukrán menekültet befogadó uniós tagállam vagyunk lakosságarányosan. A menekültek ellátása folyamatos és mindenre kiterjed: ukrán gyermekek ezrei kapnak helyet köznevelési intézményeinkben, ezer feletti beteg számára kórházi ágyat biztosítunk, továbbá egészségügyi felszereléseket küldtünk, és segítjük ukrán katonák rehabilitációját is - taglalta a képviselő.

Gál Kinga felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy míg Ukrajnából főként nők és gyermekek érkeznek, addig déli irányból, a nyugat-balkáni útvonalon érkező illegális bevándorlók, többségében fiatal férfiak száma rohamosan nő. "Felfegyverzett csoportok szervezetten támadnak határőrökre. Ez is mutatja, hogy meg kell erősíteni az unió külső határait. Az elhibázott brüsszeli migrációs stratégia helyett támogatni kellene az EU külső határvédelmét biztosító tagállamokat, így Magyarországot is" - hangsúlyozta a képviselő.(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!