3p

Románia 3181 települése közül 2129-ben minden diák visszatérhet hétfőtől az iskolába - közölte pénteken Sorin Cimpeanu oktatási miniszter.

A tárcavezető Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel együtt tartott sajtóértekezletén ismertette azt a közös miniszteri rendeletet, amely a hétfőn kezdődő második félévben szabályozza az iskolalátogatás, illetve távoktatás feltételeit és azokat az óvintézkedéseket, amelyekkel a koronavírus-járványt próbálják féken tartani.

Romániában tavaly november 9-én a járvány második hullámának megfékezése érdekében költöztették országszerte az internetre az oktatást. A hatóságok a fertőződések számának csökkenése nyomán most úgy döntöttek: megnyitják az iskolákat azokon a településeken, amelyeken nem rendeltek el vesztegzárat a koronavírus-járvány miatt.

Azokon a - zöld zónába sorolt - településeken mehet minden diák iskolába, ahol a megelőző két hétben a lakosság kevesebb mint egy ezrelékénél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést. Románia 903 településén jelenleg egy és három ezrelék közötti az utóbbi kéthetes fertőzési ráta. Ezekben a sárgával jelölt térségekben csak az alsó tagozat  (1-4. osztály), illetve a záróvizsgákra készülő 8. és 12. osztályok tanulói vehetnek részt személyesen az órákon, a többiek maradnak az online oktatásnál.

Az országban 149 olyan település van, amelyben a fertőzési ráta jelenleg meghaladja a három ezreléket. Itt a vörössel jelölt forgatókönyvet alkalmazzák: csak a kisdiákok térhetnek vissza az iskolapadokba. A hagyományos óralátogatáshoz visszatérő iskolákban is egészségügyi óvintézkedésekkel próbálják elejét venni a fertőződésnek. Tanárok és diákok számára is kötelező a védőmaszk viselése, a tantermekben a lehető legnagyobb távolságra - elvileg legalább egy méterre - ültetik egymástól a diákokat, rendszeresen szellőztetik az osztálytermeket.

Az egészségügyi miniszter szerint az iskolákat antigén-gyorstesztekkel látják el, hogy mielőbb azonosítani lehessen a fertőzötteket, de a fertőzésgyanús kiskorúakat csak a szüleik hozzájárulásával tesztelik. A szülőket arra kérik, ne engedjék iskolába koronavírus-tünetekkel gyerekeiket. Ha egy alsó tagozatos osztályban fertőzés jelenik meg, 14 napra felfüggesztik a jelenléti oktatást. Ha egy felső tagozatos vagy gimnáziumi osztály tanulója fertőződik meg, az iskola vezetése dönthet arról, hogy csak az illető kontaktjait vagy az egész osztályt karanténba helyezi-e, a második fertőződés esetén azonban már mindenképpen internetre kell költöztetni az oktatást.

A települések járványügyi besorolását hetente frissítik, így a fertőzési ráta függvényében változik majd, hogy hol mehetnek iskolába, és hol folytatják távoktatási rendszerben a tanévet a diákok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!