4p

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő tegnap nyilvánosságra hozott egy január 27-i keltezésű levelet, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig elismerte, hogy az valóban a sokak által hiányolt magyar oltási terv. Ma pedig Kunetznek köszönhetően már azt is tudni lehet, mely intézményeket jelölték ki hivatalos koronavírus-oltóhelynek.

A nemrégiben az elmaradt februári részleges újranyitásról és a kínai vakcina engedélyezéséről lapunknak nyilatkozó Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő tegnapi posztja után ma az oltóhelyek listáját is megosztotta.

A budapesti Szent Imre Kórház is oltópont lesz. Fotó: mti
A budapesti Szent Imre Kórház is oltópont lesz. Fotó: mti

A dokumentum szerint a fővárosra és a megyékre lebontva összesen 102 oltópontot jelölt ki a kormány, melyek megnevezés szerinti listája a szakértő Facebook-oldalán olvasható:

 

A tegnapi posztom folytatásaként megjöttek a kórházaktól elvárt oltóhelyek számai is. Itt van a lista megyére, intézetre lebontva.

Posted by Dr. Kunetz Zsombor MBA on Thursday, 4 February 2021

A fővárosban és a megyékben darabszámra ennyi oltópont lesz:

- Budapesten 25

- Bács-Kiskunban 3

- Baranya megyében 6

- Békés megyében 2

- Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 5

- Csongrád-Csanád megyében 4

- Fejér megyében 2

- Győr-Moson-Sopron megyében 5

- Hajdú-Bihar megyében 3

- Heves megyében 5

- Jász-Nagykun-Szolnok megyében 5

- Komárom-Esztergom megyében 5

- Nógrád megyében 3

- Pest megyében 8

- Somogy megyében 3

- Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2

- Tolna megyében 3

- Vas megyében 2

- Veszprém megyében 7

- Zala megyében 4

egészségügyi intézmény látja majd el a tömeges oltásokat.

Az oltási program egyébként két részből áll majd. Az egyik az Ü szakasz, amikor az oltóanyag ütemezetten áll rendelkezésre, a másik pedig a T (tömeges), amikor legalább egymillió vagy több oltást igénybe venni szándékozó számára van elegendő vakcina az országban.

  • Ü szakasz: 102 kórházban 6–6 oltóhelyet kell kialakítani, ahol a megfelelő adminisztráció mellett óránként 12–15 embert tudnak beoltani. Nettó tízórás munkavégzéssel számolva így 73 440 ember kaphatná meg naponta a védőoltást. A 131 kijelölt szakrendelőben átlagosan 2–2 oltóhelyet állítanak majd fel, amelyekben naponta 31 440 ember beoltására kerülhet sor. Ehhez jön még az 5004 felnőtt és vegyes háziorvosi praxisban beoltott további 100 080 ember (naponta 20 fő háziorvosonként), így összesen körülbelül „204 960 ember oltása biztosítható napi szinten”.
  • T szakasz: átlagosan 15–15 oltócsoport dolgozik majd a kijelölt kórházakban, a szakrendelőkben 5–5, az orvosi rendelőkben pedig 50-50 főre emelnék a beoltottak napi számát. Így – „maximális áteresztő képesség mellett” – összesen nagyjából „512 400 ember oltása biztosítható napi szinten”, egy jól koordinált hétvégén pedig akár 1 024 800 ember is megkaphatja a koronavírus elleni vakcinát.

A nyilvánosságra került levél szerint az Ü vagy a T szakasz előírásai szerint annak függvényében oltanak majd, hogy aktuálisan mennyi vakcina van az országban.

Kunetz Zsombor szerint az egész járványkezelés alatt sem az Operatív törzs, sem a kormány nem volt képes „egy ennyire koherens, tiszta elképzeléseket” tartalmazó dokumentumot kiadni.

„Ez a terv, - amelyet az Országos Kórházi Főigazgatóság adott ki -, annak hibái ellenére, eddig a legegyértelműbb elképzelés a COVID-19 járvány kitörése óta" - írja a szakértő.

Az már más kérdés, mennyire működőképes-e, ugyanis komoly erőforrás igénnyel bír. Szerinte sokkal komolyabb hangsúlyt kellene fektetni az előszűrésre, amely alapján már online le lehetne dönteni. hogy valaki oltható, nem oltható, vagy a kérdéses kategóriába tartozik. A biztosan oltható embereket elég lenne közvetlen a beoltás előtt csak egy gyors rövid kérdőívvel kikérdezni, s ha abban nincsenek az oltás beadásának ellenjavallatai, mehetne az oltás. 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!