2p

Az új államtitkár korábban már miniszteri biztos volt. 

Orbán Viktor még szeptember 11-ei hatállyal küldte el a Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság és a Partnerségi Megállapodás monitoring bizottság éléről Schanda Tamás Jánost, őt váltotta Perényi Zsigmond (Sigismund) Péter mindkét tisztségében, azután, hogy az ITM európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkári címét is Schandától vette át nemrég. Fontos kiemelni, hogy mindkét testület komoly szereppel bír az uniós pénzek hazai elosztásában, és az ezzel kapcsolatos stratégia megtervezésében.

Nem sokat lehet megtudni a nyilatkozatból

Perényi Zsigmond Péter a feltöltött dokumentum alapján feleségével és három gyermekével él egy háztartásban, és semmilyen ingatlannal, illetve nagyobb értékű ingósággal sem rendelkezik, valamint céges érdekeltsége sincs. A nyilatkozatból megtudható az is, hogy Perényinek nincsenek adósságai se magánszeméllyel, se pénzintézettel szemben, viszont van egymillió forintnyi készpénze.

Az új államtitkár egyrészt az ITM-ben végzett munkájáért bruttó 1,3 millió forintos fizetést kap havonta, másrészt miután „az egyes állami támogatású külföldi ösztöndíjprogramok és csereprogramok kidolgozásával és felügyeletével kapcsolatos feladatokat” felügyelő miniszteri biztos posztját is ellátja 2018 szeptembere óta, ez további bruttó 500 ezer forintos járandóságot jelent. Az államtitkári munkában az ingyenes juttatásként kapott autó, mobiltelefon, laptop és iPad segíti.

(Privátbankár.hu)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!